EBESZ: figyelmeztetés az ukrán helyzet miatt

2014. december 4., 19:17

Az ukrajnai konfliktus további kiszélesedésének a veszélyére figyelmeztetett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnöke a szervezet évenkénti, kétnapos miniszteri értekezletét megnyitó beszédében csütörtökön Bázelben.

Tudatosítva ezt a veszélyt minden érintett félnek politikai akaratról kell tanúságot tennie a válság megoldásának keresése közben – hangoztatta beszédében Didier Burkhalter svájci külügyminiszter.

Burkhalter aggasztónak minősítette az ukrajnai helyzetet. „Az Oroszország és a Nyugat közötti bizalom alá van ásva” – fogalmazott. A meghirdetett tűzszünetet feltétlenül meg kell szilárdítani – hangsúlyozta. Felszólította a konfliktusban érintett feleket, hogy tartsák tiszteletben a semleges EBESZ-megfigyelők mozgási szabadságát.

Az Egyesült Államok és több más tagállam ismételten élesen bírálta Oroszországot az ukrajnai válságban játszott szerepe miatt. „Oroszország továbbra is új fegyvereket szállít, és erősíti a fegyveres támogatását a szeparatistáknak” – mondta John Kerry amerikai külügyminiszter. Moszkva ezzel megsérti a nemzetközi jogot, és ennek árát az orosz állampolgárok fizetik meg, beleértve orosz katonák százait, akik egy olyan országban harcolnak és halnak meg, ahol nincs joguk tartózkodni – tette hozzá.

Oroszország ezzel az eljárásával saját magát szigetelte el, és nemzetközi hitelét csak úgy állíthatja helyre, ha véget vet a Moszkva-barát szakadárok támogatásának, és lépéseket tesz a minszki megállapodások megvalósítása érdekében – hangsúlyozta Kerry. Nem elegendő, ha Moszkva teljesíti a minszki tűzszüneti megállapodásban vállalt kötelezettségeit, hanem vissza kell vonnia csapatait és fegyvereit Kelet-Ukrajnából, és rá kell vennie a szakadárokat, hogy engedjék el túszaikat – figyelmeztetett.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter kijelentette, hogy a Krím félszigetnek a nemzetközi joggal ellentétes elcsatolása és a kelet-ukrajnai katonai konfliktus közvetlenül fenyegeti az európai békerendet. Az összes félnek meg kell valósítania a minszki megállapodásokat, hogy megállítsák az erőszak spirálját – hangsúlyozta.

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter felszólalásában az EBESZ-t nevezte az ukrajnai konfliktus megoldása legmegfelelőbb platformjának, és a fegyvernyugvás és a politikai megoldás keresésének fontosságát hangoztatta.

Magyarországnak az az érdeke, hogy az ukrajnai válság minél gyorsabban, tárgyalásos alapon megoldódjon, és Ukrajna politikailag és gazdaságilag is fenntartható, stabil ország legyen – jelentette ki felszólalásában Szijjártó Péter. Az értekezleten elhangzottakról a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon elmondta, „ha van olyan ország a Földön, amelynek ez elsőrendű érdeke, akkor ez Magyarország, hiszen szomszédos Ukrajnával, ahol jelentős magyar közösség is él”.

Az 57 EBESZ-tagállam külügyminisztereinek találkozóján Svájc Szerbiának adja át a soros elnökséget, illetve megerősítik, hogy 2016-ban Németország, 2017-ben pedig Ausztria veszi át az elnökséget.

Burkhalter bejelentette egy köztiszteletnek örvendő személyiségekből álló nemzetközi bizottság létrehozását, amely javaslatokat fog tenni az EBESZ-nek az európai biztonság erősítésére. A bizottság koordinátorának Wolfgang Ischinger német diplomatát szemelték ki, aki jelenleg a müncheni biztonsági konferencia elnöke.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)