Mert a zene – életigenlés

II. Öregdiák Zenésztalálkozó

2014. december 4., 08:00 , 725. szám

Második alkalommal szervezte meg zenésztalálkozóját a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Öregdiák Szövetsége november 27-én.

A találkozón, amely „kiút, menedék” a jelenlegi zűrzavaros állapotok közepette, elsőként Szaniszló Róbert, az Öregdiák Szövetség kommunikációs alelnöke köszöntötte a megjelenteket. Rácz Béla, a Rákóczi-főiskola rektorhelyettese, a szövetség elnöke örömét fejezte ki aziránt, hogy sokan vállalták a fellépést az alkalmon. A zene is a művészeti ágakhoz tartozik, s nagyon specifikus. Ezért jó, hogy vannak, akik vállalják, és át is adják másoknak zeneiségüket. S bár sokan mondják, hogy létezik ún. rétegzene, valójában mindegyik zenei stílus ebbe a kategóriába tartozik, hiszen nincs olyan, amely mindenkinek tetszene.

Orosz Ildikó, a főiskola elnöke köszöntőjében arról szólt, hogy dicséretre méltó dolog, ha valaki ért a zenéléshez, s hogy a világ épp attól kerek, hogy amíg az egyik személy egyáltalán nem ért valamihez, addig a másik épp abban ér el sikereket. „Gratulálok ahhoz, hogy sokan értik, gyakorolják és művelik is a zenét, s azt kívánom, hogy első fellépésük után minél hamarabb nőjék ki ezt a színpadot, s minél magasabbra jussanak fel aztán” – emelte ki a szónok, s hozzátette: a zene megnyugtat, kreatívabbá tesz, s segít elviselhetőbbé, jobbá tenni az életet is. A főiskolán az elmúlt néhány hét alatt több szomorú eseményre, többek között a „málenykij robotra” emlékeztek a tanárok, diákok, de a főiskola ifjúságának természetesen ilyen és hasonló zenés alkalmakra is szüksége van, hisz a zene életigenlő erőt is továbbít.

A zenésztalálkozón az intézmény jelenlegi és egykori diákjai már megszokott és egészen új formációkban is színpadra léptek. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének két hallgatója, Kovács Júlia és Kovács Emese Hollós Korvin Lajos és Radnóti Miklós egy-egy megzenésített versét adta elő; a 2013-ban egy irodalmi esten bemutatkozott Almanach együttes (tagjai: Bodor Viktória, Deák Betti, Sütő Réka, Simon Dávid) szintén megzenésített verseket és Johnny Cash-dalokat énekelt, játszott; Tóth Bettina, Bak Attila, Meszárcsek Gergely és Rácz Gábor akusztikus stílusban rock és metal dalokkal lépett színpadra; a nemrég alakult, Kepics Andrea, Deák Dániel, Demes Tibor, Gerő Péter, Golubovszkij Attila, Jackánics Vászja és Pirigyi Gergely alkotta félig-meddig állandó felállású Pirigyi és a Srácok nevű banda pedig Radnóti Miklós Nem tudhatom című megzenésített versétől a The Subways Rock & Roll Queenjéig több műfajból is bemuatott egy-egy gyöngyszemet.

A II. Öregdiák Zenésztalálkozó táncos mulatsággal zárult.

A rendezvény a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

Espán Margaréta