A hajtatott zöldségek trágyázása

Az eredményes zöldségtermesztés hajtatásban csak úgy képzelhető el, ha a kedvezőbb hőmérsékleti víz- és egyébb technológiai feltételek mellett a növények tápanyagellátását is magas szinten biztosítjuk. Ehhez ismerni kell a zöldségfélék tápanyag- és talajigényét, a tápanyagellátás különféle módjait. A szabadföldi termesztéshez képest a hajatásban többszörös terméseredményt is képesek vagyunk elérni, ennek feltétele azonban a termelő nagyobb szaktudása és fokozott figyelme.

A trágyázáson olyan anyagoknak a talajba, a növények levelére, a légtérbe való kijuttatását értjük, amelyek közvetve, vagy közvetlenül a növények táplálását és a talaj termékenységének a növelését szolgálják.

Milyen trágyát válasszunk?

A hajtatásban – a nagyobb bruttó termesztési értékből adódóan – lényegesen nagyobb lehetőség van a trágyaféleségek megválasztására. Az érett szerves trágyákon kívül az olcsó, egyedi műtrágyák mellett a drágább, vízben tökéletesen oldódó, komplex, csepegtetőhöz is alkalmazható műtrágyákat ugyancsak széles körben használják.

Az eredetet illetően megkülönböztetjük a szerves és műtrágyákat. A növények tápanyagigényének kielégítését és a talaj termékenységének fenntartását hajtatásban is szerves trágyákkal és műtrágyákkal végezzük. Lényeges különbség a hajtatásban és a szabadföldön folytatott zöldségtermesztés között a szerves trágyák kiemelkedő szerepe a fólia alatt.

A szerves trágyák

A zöldségtermesztésben a szerves trágyáknak a talajszerkezet javításán és a tápelem-tartalom növelésén kívül nagy jelentőségük van a koraiság fokozásában, a légtér szén-dioxidtartalmának növelésében. Nem számítva a konténeres termesztést, a szerves trágyák a legmodernebb termesztési módszerek esetében is pótolhatatlanok és feltételei a sikeres termesztésnek.

Állati trágyák. A zöldségtermesztésben a szerves trágyák közül a marhatrágya bír a legnagyobb jelentőséggel, az a legrégebben használatos trágyaféleség. Gyorsan bomlik, jó talajszerkezetet biztosít, nagy növényi táperővel rendelkezik. Valamennyi zöldségféle alá használható hajtatásban és szabadföldi körülmények között egyaránt. Sajnos, egyre kevesebb van belőle.

Bár semmivel sem rosszabb, mégis lényegesen kisebb jelentőségű a lótrágya, amely kertészeti célokra kiváló, de még kevesebb van belőle, mint marhatrágyából. Melegágyak, trágyatalpak rakására is kiváló.

A juhtrágyának nagy szárazanyag-tartalma mellett nagy a könnyen felvehető nitrogéntartalma is. Gyorsan bomló és melegedő trágya. Hátránya, hogy erősen gyomosít.

A sertéstrágya a kis gazdaságokban az egyik leggyakrabban használt trágyaféleség. Nitrogén- és káliumtartalma magas, ezért használata során gyakoriak a növényperzselések és a magas sótartalomból adódó élettani rendellenességek.

A baromfitrágya tápértéke igen magas, azonban a talaj szerkezetére gyakorolt kedvező hatása gyengébb, mint a többi szervestrágya-féleségnek. Könnyen összeszárad, ebből adódóan nehéz kezelni és egyenletesen kiszórni. Erősen perzselő hatású, ezért gyakran higított formában, vagy komposztálva használják a gazdaságok.

Növényi trágyák. A növényi komposztoknak többnyire a saját célra, a család ellátására termelő gazdaságokban van nagy jelentőségük. Talajszerkezet-javító hatásuk jó, tápanyagtartalmuk közepes, hajtatásban növényhigiéniai szempontból – csakúgy, mint a fekál (WC) trágyának – a használata nem ajánlott.

Speciális trágyaféleségeknek számítanak a tőzegek, a szalma, az erdei lombföldek, a faforgácsok és a fűrészpor. A talajszerkezet javitására kitűnőek, tápanyagszolgáltató képességük viszont minimális. Kémhatásuk (pH) nagyon különböző lehet, használatuknál ezt messzemenően figyelembe kell venni. Hajtatásban gyakran előforduló szikes és túltrágyázott talajok javítására jól használhatók. Erdei lombföldek használatánál vegyük figyelembe az esetleges fonálféreg-fertőzöttséget.

A trágyalé. Kisebb fóliafelületnél a magas műtrágyaárak miatt is elképzelhető a trágyalé felhasználása. A trágyalé a hagyományos álattartás mellett keletkező folyékony szerves trágya, amely az alom által fel nem vett vizeletből és csurgalék levekből áll. A trágyalevet az istáló közelében lévő trágyalékutakban gyűjtik.

Nagy mennyiségű, állatonként kb. 1000 l trágyalé gyűlik össze évente, a könnyen elillanó nitrogénveszteséget a trágyalékútba öntött könnyű olajféleségekkel akadályozhatjuk meg. A trágyalé elsősorban N- és K-trágyaként használható fel, P-tartalma rendkívül alacsony. Higított állapotban fejtrágyázásra alkalmas (persze többszörös szűrés és EC-beállítás után).

Milyen a jó szerves trágya?

A szerves trágyák felhasználhatóságát nagyban befolyásolja az érettség foka. Az éretlen trágya nem más, mint az alommal összekevert bélsár és trágyalé, amelyben a biológiai erjedés még nem indult meg. A növényre az ilyen trágya nagyon káros lehet, mert a bomláshoz szükséges nitrogént a mikroorganizmusok a talajból, sok esetben a növények elől vonják el, ami gyakran lassú kezdeti fejlődés és N-hiánytünetek formájában nyilvánul meg (pentozán hatás), de káros lehet azáltal is, hogy az éretlen trágyában lévő nagy mennyiségű ammónia – különösen zárt térben – megperzseli a növények gyökerét, szárát, alsó levelét.

Az éretlen trágyában jól megkülönböztethetők az alomzatot alkotó egyes növényi részek, a trágyának szúrós szaga van. A félérett trágyában az egyes növényi részek még felismerhetők, de a szúrós, kellemetlen szagából már sokat veszít, a kötött talajok lazítására jól használható.

Az érett trágya víztartalmából jelentősen veszít, kellemetlen, szúrós szaga nincs, a trágyát alkotó anyagok már elbomlottak, nem ismerhetők fel. Maga az anyag tőzegszerű, homogén, tápanyagokban gazdag. Hajtatott talajok trágyázására és tápkockaföldek készítésére csak teljesen érett trágyákat szabad használni.

A talajba dolgozott istállótrágya tápanyagai fokozatosan válnak a növények számára felvehetővé. Ezt olyan tényezők befolyásolják, mint a hőmérséklet, a talajnedvesség és a talaj kötöttsége, valamint maga a szerves trágya minősége, érettsége, az alommennyiség, s hogy milyen állattól származik.

Alaptrágyázásnál a kiszórt és bemunkált szerves trágya tápanyagmennyiségét a műtrágyaadagok kiszámításánál levonjuk. Pl. a marhatrágya feltáródása szabadföldi termesztés esetén vályogtalajban az első évben 50%, a második évben 30%, a harmadik évben 15% stb. Hajtatásban a szabadfölditől eltérő hőmérséklet, talajnedvességviszonyok miatt számoljunk közel teljes feltáródással.

Őrhidi László,

a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány szaktanácsadója