Nemi erőszak az SZBU-nál?

2014. december 27., 21:39

A Nyugati Regionális Katonai Ügyészség bűnügyi eljárást indított az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Kárpátalja megyei főosztályának egyik vezetője ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolta a titkosszolgálat orvosnőjét – közölte a Zakarpattya Online az UNN hírügynökségre hivatkozva.

Az SZBU orvosi rendelőjének munkatársa elmondta, hogy a titkosszolgálat megyei főosztálya vezetőinek egyike a hivatal helyiségében megverte és megerőszakolta őt. Az ügyben Ukrajna Büntetőtörvénykönyve 152. paragrafusának 1. része (nemi erőszak) alapján indult bűnügyi eljárás. Amennyiben bizonyítást nyer az SZBU munkatársának bűnössége, háromtól öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat a bíróságtól.

(zakarpattya.net.ua/Kárpátalja)