A kisebbségek nyelvi jogainak szűkítésére irányuló törekvésekről

2015. január 2., 10:26 , 729. szám

A KMKSZ Elnökségének nyilatkozata

A KMKSZ figyelemmel kíséri az Ukrajnában zajló törvényalkotáshoz kapcsolódó jogalkotási folyamatot. Szövetségünk bízik abban, hogy az újonnan megválasztatott ukrán parlament a korábbi ígéretéhez híven, a nemzeti kisebbségek igényeinek megfelelően szabályozza majd a nyelvi jogokat, és olyan szabályozást és intézkedést fogad el, melyek figyelembe veszik az Alkotmányban is garantált anyanyelvhasználatra vonatkozó jogalapot.
Aggodalomra ad okot, hogy Vaszil Petyovka független – kárpátaljai származású –, valamint Anatolij Deriv (Narodnij Front) parlamenti képviselők olyan törvénytervezetet jegyeztettek be az ukrán parlamentben, melyben kezdeményezték a jelenleg is érvényben lévő, sokak által vitatott nyelvtörvény módosítását. A benyújtott tervezetek jelentősen szűkítenék a kisebbségek anyanyelv-használati jogait. A dokumentumok oktatással kapcsolatos tételei csorbítják a kisebbségek, köztük a magyarság jogait az oktatás területén annak ellenére, hogy ezen jogokat maga az Alkotmány is szavatolja a nemzeti kisebbségek számára. Szövetségünk teljes mértékben elítéli a benyújtott javaslatok azon tételeit, amelyek jelentősen szűkítenék az országban élő nemzetiségek nyelvi jogait, kizárólag az ukrán nyelvű emelt szintű érettségizést tennék lehetővé, valamint a kisebbségek nyelvein sugárzott rádió- és tévéadások közvetlen vételére vonatkozó jog eltörlését javasolják.
A KMKSZ kiáll Ukrajna európai integrációs közeledése mellett, és a nyelvi jogok szabályozását a jogállami intézményrendszer megteremtéséhez szükséges összetevőnek tekinti. Ehhez elengedhetetlennek tartjuk, hogy a jogalkotási folyamat és az ehhez kapcsolódó jogérvényesítési mechanizmus kidolgozása során olyan intézkedések és szabályozások történjenek, melyek megfelelnek az európai normáknak és az Ukrajna által is vállalt nemzetközi dokumentumokban deklarált követelményeknek.

A KMKSZ Elnöksége