Átszervezés a kulisszák mögött

2015. január 8., 11:09 , 730. szám

Január 1-jétől (elméletileg) megszűntek országunkban a megyei televízió- és rádiócsatornák, s velük együtt többezer munkahely is. Az intézkedésről azonban végrehajtási terv még nincs.

A múlt év során fogadta el az ukrán parlament a közszolgálati televíziózásról és rádiózásról szóló törvényt, amelynek értelmében 2015. január 1-jétől megszűnnének az ország megyei televízió- és rádiócsatornái, s ezek helyén mindössze egy tudósítói központ jönne létre. Ukrajna megyéi a nemzeti csatornán kapnának rövid műsoridőt.
A törvény célja az, hogy „kivonják” az államot, s annak esetleges befolyását a televíziózásból. A törvény megszületett, de a folyamat itt meg is állt, mivel annak végrehajtásáról még nincsenek meg a tervek, vagyis még az a 10-12 ezer személy, aki a leginkább érintett a kérdésben, sem tudja, hogy az állami televízió munkatársaként számára mivel jár majd az átszervezés. Mondhatni, csak a kulisszák mögül, nem első kézből érkező pletykák vonalán „tájékozódnak”. S mivel így szinte semmilyen biztos információval nem rendelkeznek, konkrét eszközökkel sem tudnak harcolni munkahelyük megszűnése/megszüntetése ellen.
Kulin Zoltán, a Kárpátaljai Állami Megyei Tv- és Rádiótársaság vezérigazgató-helyettese lapunknak elmondta, hogy az érintettek – így a kárpátaljai Tisza–1 televízió munkatársai is – levélben fordultak a parlamenthez, Ukrajna miniszterelnökéhez és államfőjéhez azon véleményükkel, hogy a megyei televíziókat mindenképp meg kellene hagyni. Egy harkovi kezdeményezésre pedig decemberben több mint tíz megyei tévétársaság munkatársa szervezett flashmobot, villámcsődületet, s plakátokkal az utcára vonulva adtak hangot annak, hogy nincsenek a közszolgálati televíziózás ellen, de a koncepció mentén haladva nem szabad teljesen megszüntetni a regionális televíziókat és rádiókat, hisz ezzel rengeteg ember kerülne az utcára. És, mivel az átszervezés mikéntjéről nem tájékoztatták őket, így azt sem tudják, hogy az átszervezés után az új, közszolgálati televízióknál folytathatják-e munkájukat.
A törvény értelmében tehát január 1-jétől már a közszolgálati televízióknak kellene hírt adniuk az ország lakói számára a különböző megyék történéseiről. Gyakorlati változás azonban nem történt. Így senki nem tudja, hogy a kulisszák mögött jelenleg mi folyik.

Espán Margaréta