Kárpátaljai Határmenti Polgárőrszövetséget szerveznek

2015. január 8., 16:09 , 731. szám

Javítani szeretnének a közbiztonságon

Kárpátalja magyarlakta településeinek egy részén már régóta működik polgárőrség, jók a vele kapcsolatos tapasztalatok. Másutt csak papíron létezik, és akad, ahol még csak ezután szeretnék megszervezni. De január 5-én Beregszászban minden jelenlévő település képviselője egyetértett abban, hogy az anyagi és jogi segítségnyújtás és a szakmai képzés megszervezése miatt szükségük van egy ernyőszervezetre. A KMKSZ által a Rákóczi-főiskolára összehívott, a polgárőrszövetség megalapítását kezdeményező csoport megválasztására irányuló találkozón több mint húsz polgárőrszervezet és települési polgármester vett részt, akik egyhangúlag eldöntötték, hogy megalakítják a Kárpátaljai Határmenti Polgárőrszövetséget, majd ennek előmozdítása érdekében megválasztottak egy héttagú kezdeményező csoportot.

A találkozót megszervező Mester András, a KMKSZ önkormányzati és gazdasági titkára, Mezőgecse polgármestere elmondta, hogy a már működő polgárőrszervezeteknek is nagy szükségük lenne jogi tanácsadásra, tárgyi eszközökre, valamint képzésre, mindezekben tudna segíteni egy, a helyi polgárőrségeket összefogó ernyőszervezet.

Brenzovics László parlamenti képviselő, a KMKSZ elnöke elmondta: „Polgárőrszövetség sok helyütt van, jól működik, más helyütt nincsen. Mindenki tudja, hogy ebben az országban a közbiztonság milyen, és azt is, hogy milyen lesz. Ezeknek a szervezeteknek a lényegük az, hogy maguk a községek meg tudják védeni magukat és értékeiket. Mindennek az egyetlen törvényes módja polgárőrszövetség létrehozása. Ez egy államilag elismert, törvényes szerv, amelynek vannak jogkörei, ennek köszönhetően el tud járni a község területén. Más törvényes lehetőség nincs arra, hogy a település lakói bele tudjanak szólni saját közrendjükbe. A polgárőrszövetség létrehozása azért szükséges, mert közösen sokkal többet el tudunk majd érni, mint egy-egy község egyedül. Ehhez már most segítséget ajánlott a Magyarországi Polgárőrszövetség.”

Ezt követően a jelenlévők héttagú kezdeményező csoportot választottak a szövetség megszervezését előmozdítandó, továbbá a szervezet hivatalos bejegyzésének előkészítésével megbízták Iljasovics Viktor ügyvédet. A kezdeményező csoport tagjai: Mester András (Mezőgecse), Somi Zsolt (Asztély), ifj. Molnár László (Bene), Valenta István (Nagydobrony), Péter József (Beregszász), Csehor János (Makkosjánosi), Szimcsera János (Nagybégány).

dózsa