Összeírják a hadköteles fiatalokat

2015. január 8., 11:34 , 730. szám

Megkezdődött az 1998-as születésű fiatalok nyilvántartásba vétele Ukrajna hadkiegészítő parancsnokságain – írta január 2-án a Karpatszkij Objektív a Védelmi Minisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.

A tárca nem közölte a megyékre lebontott sorozási keretszámokat, a minisztérium tájékoztatása szerint ugyanakkor egyedül Zaporizsja megyében nyolcezer fiatalnak kellene nyilvántartásba állnia. A kampány március 31-ig tart majd.
Az ungvári portál emlékeztet, hogy idén négy részleges mozgósítási hullámot terveznek végrehajtani az országban. Olekszandr Turcsinov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a mozgósítási terveket ismertetve jelezte, hogy sorkatonai szolgálatra 20 éves kortól hívják be a fiatalokat, s nem 18-tól, mint korábban.

(karpatskijobjektiv.com/Kárpátalja)