Petőfire emlékeztek Rahón

2015. január 15., 09:35 , 731. szám

A megemlékezést Nejzsmák Emma, a KMKSZ Rahói Alapszervezetének elnöke nyitotta meg. Üdvözölte a megjelenteket, köztük Sari Józsefet, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnökét, Nick Ferencet, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány elnökét, Kékesi Sándort, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány técsői irodájának vezetőjét, a KMKSZ Técsői Alapszervezetének elnökét. Nejzsmák Emma elnök asszony többek között hangsúlyozta: „1988-ban jött létre Bilics Éva vezetésével a Rahói Petőfi Sándor Anyanyelvi Klub. A nagymamák klubjaként indult, de mivel a nagymamák magukkal vitték a találkozásokra az unokákat, így ebből a klubból nőtt ki az első vasárnapi iskola, ahol Bilics Éva foglalkozott a gyerekekkel, felkeltette érdeklődésüket őseik nyelve, kultúrája iránt... Rendezvényünk célja – emlékezni névadónkra, Petőfi Sándorra, a klubalapító Bilics Évára és a klub néhai tagjaira.
Az elnök asszony bevezető beszéde után Nejzsmák János és Stefurják Brigitta előadásában a Nemzeti dalt hallgathattuk meg. Majd a Szavcsuk György vezette Havasi Gyopár tagjai egy magyar csárdással és egy ukrán hopákkal örvendeztették meg a néhai kartongyár művelődési házában szép számmal összegyűlt közönséget.
Ezt követően Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke üdvözölte a megjelenteket. Elemezve a 25 év történéseit, hangsúlyozta: a tévedésekből, a hibákból tanulni kell, az elért eredményeket pedig tovább kell fejleszteni. Felhívta a figyelmet arra, amit a szórványban együtt élő nemzetek adhatnak egymásnak, amivel mindannyian gazdagodhatunk, kultúránk sokszínűsége így teheti a kultúra virágos kertjévé ezt a területet. Ehhez viszont őriznünk kell autentikus hagyományainkat, hogy jellegzetes magyar, német, sváb kultúránk ne olvadjon be a többségi nemzet kultúrájába. Ez nagy feladat, embert próbáló felelősség. A közelgő választásokra, mindannyiunk felelősségére utalva az elnök Petőfit idézve hangsúlyozta: „Habár fölül a gálya, s alúl a víznek árja, Azért a víz az úr!”
Nick Ferenc a Falvak Kultúrájáért Alapítvány, illetve a Magyar Lovagrend Kuratóriuma elnökeként üdvözölte a megjelenteket. Részletesen ismertette Petőfi Sándor életútját, akinek „csupán 26 évet adott a sors, de ennek ellenére világméretű életmű maradt utána”, majd így folytatta: „A költő verseivel összefogta a magyar nemzetet, amelyet a határon túliak és az emigrációban élők róla elnevezett szervezetekkel napjainkig éltetnek. Így tette ezt több mint negyedszázada a rahói magyar közösség is. A Petőfi Kör ugyan elvesztette Bilics Éva személyében vezetőjét, de úgy érzem, van remény a folytatásra.”
Ezt követően került sor Petőfi Sándor mellszobrának leleplezésére, melynek kapcsán Nick Ferenc úr a következőket mondta: „Fokozza értékteremtő tevékenységünk jelentőségét, hogy a legújabb szobor valószínűleg a világ legfiatalabb alkotójának, a tizenhárom éves rahói születésű Varahta Miroszlavnak a munkája. A Költő és az Alkotó között az ifjúság jelenti a különleges kapcsolatot.
A szobrot, amely az Ukrán–Magyar Baráti Társaság székházába kerül, Nick Ferenc és Sari Józef leplezte le.
A rendezvényt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

Nájmán Katalin