Ukrán–lengyel megállapodás új gázvezeték építéséről
Egy új, Lengyelországot Ukrajnával összekötő gázvezeték építéséről írt alá megállapodást a Gaz-System lengyel gázvezeték-üzemeltető és a Ukrtransgaz ukrán gázforgalmazó – jelentette be hétfőn az ukrán miniszterelnök.
Arszenyij Jacenyuk azt mondta, hogy „az új vezeték nem orosz földgázt továbbít Nyugat-Európa felől, hanem a litván Klaipedában, valamint Lengyelországban már meglévő cseppfolyósított (LNG) földgázterminálokhoz csatlakozik. Ukrajna ezen kívül bejutást kap a német gázpiacra, amely a világon az egyik leghatékonyabb.”
Az ukrán kormányfő szerint – aki lengyel kollégájával, Ewa Kopacz miniszterelnökkel folytatott megbeszélést hétfőn Kijevben – a létrehozandó gázvezeték révén Ukrajna évi csaknem 10 milliárd köbméter plusz földgázhoz juthat.
A napokban a Gaz-System azt közölte, hogy az év elején leállt Ukrajna nyugat-európai gázimportja Lengyelországon keresztül.
A lengyel cég ezt azzal magyarázta, hogy „az az ukrán vállalat, amellyel eddig kapcsolatban álltak, nem kötött le kapacitást. A kétoldalú szerződés erre egyébként lehetőséget is ad. Már korábban is volt példa arra, hogy ideiglenesen szünetelt a gáztovábbítás Ukrajnába”.
Több hónap szünet után Magyarország január 10-én újította fel a gáztovábbítást Ukrajnába, a mennyiség naponta nem haladja meg a 2,6 millió köbmétert.
Nyugat-Európából Ukrajnába a legtöbb földgáz Szlovákián keresztül jut el. Január első 15 napjában ez a mennyiség 446,4 millió köbméter volt.
Ukrajna évi gázszükséglete 40-45 milliárd köbméter, aminek csaknem a felét Oroszországból szerezte be korábban. A Gazprom tavaly júniusban teljesen leállította a gázexportot Ukrajnának. A további szállítások feltételéül azt szabta, hogy a jövőben csak annyi földgázt juttat a szomszédos országnak, amennyit az előre kifizet. December 9-én újraindult az orosz földgázszállítás Ukrajnának, miután Kijev 378 millió dollárt utalt át az orosz cégnek, amely ezért cserébe 1 milliárd köbméter földgázt exportál.
Ukrajna elsőként Lengyelországon keresztül kapott fölgázt az Európai Unióból, de a vezeték szűk kapacitása miatt a mennyiség évente nem több 1,5 milliárd köbméternél.
Jacenyuk hétfőn bejelentette azt is, hogy Lengyelország kész 100 millió euró hitelt nyújtani Ukrajnának hőerőművei korszerűsítésére. Az ukrán miniszterelnök szavai szerit a hitelből úgy készülnek átalakítani az erőműveket, hogy azok képesek legyenek többfajta szén felhasználására, beleértve olyanokat, amelyeket Lengyelországban bányásznak.
(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)