A magyar kultúra napját méltatták Szatmárcsekén

2015. január 21., 16:21 , 732. szám

A hagyományoknak megfelelően ökumenikus istentisztelettel méltatták a magyar kultúra napját Szatmárcsekén, ahol a kis határ menti szatmári település mindmáig leghíresebb polgára, Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be nemzeti imánk, a Himnusz megírását.

A helyi református templomot zsúfolásig megtöltő mintegy félezres tömegnek Kiss-Rigó László római katolikus püspök és dr. Bölcskei Gusztáv református püspök, a Magyar Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke hirdette az igét, orgonán játszott Varnus Xavér, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével kitüntetett világhírű orgonaművész. Az alkalmon szolgált a Debreceni Canto Armanico Énekegyüttes, Csíkos János Jászai Mari-díjas színművész előadásában a szószékről hangzott el a Himnusz teljes szövege.
A Kölcsey Társaság döntése alapján 2015-ben Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész kapta az 1994 óta a magyar kultúra jeles képviselőinek odaítélt Kölcsey-emlékplakettet. A művésznő egy nemrég történt sajnálatos sérülése miatt személyesen nem tudott jelen lenni az eseményen, így kihangosított telefonkapcsolat segítségével üdvözölte a jelenlévőket és köszönte meg a díjat.
Az istentisztelet végén az ünneplők és megemlékezők a szatmárcsekei református temetőbe vonultak, ahol Kölcsey Ferenc síremlékénél az eseményen részt vevő pártok, szervezetek, önkormányzatok, gyülekezeti és polgári intézmények képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit. Kárpátaljáról Szatmárcseke testvértelepülése, Badaló nevében Tálián Attila, gyülekezeti gondnok és dr. Jakab Lajos presbiter, a KMKSZ badalói alapszervezetének alelnöke koszorúzott.                                                                          

(tamási)