Újabb harci cselekmények a minszki tárgyalások megkezdése előtt

2015. február 11., 16:58

Órákkal az ukrán válság rendezése szempontjából sorsdöntőnek tekintett minszki csúcstalálkozó előtt újabb harci cselekményekről, civilek halálát okozó támadásokról érkeztek hírek a kelet-ukrajnai válságövezetből.

A donyecki szakadárok hírügynöksége közölte, hogy szerda reggel aknák csapódtak be a Donyeck központjában lévő autóbusz-pályaudvaron. Az aknatámadásnak legalább négy civil halottja és öt sebesültje van. Találat ért két autóbuszt is, az ukrán média által közzétett képekből ítélve a járművek teljesen összeroncsolódtak és kiégtek.
Dmitro Timcsuk, a harci helyzetet figyelemmel kísérő ukrán katonai szakértő pedig arról adott hírt szerda reggel, hogy a „terrorellenes hadműveletben” részt vevő több ukrán egység egyszerre indított meglepetésszerű támadást a szakadárok ellen az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol térségében. A katonák 7-10 kilométert nyomultak előre, és több települést felszabadítottak.
Az ukrán média híradásai szerint az éjszaka folyamán Petro Porosenko ukrán államfő felkereste a frontvonaltól mintegy 50 kilométerre lévő Kramatorszk városát, ahol kedden rakéták csapódtak be az ukrán hadsereg főhadiszállása környékén, és – a legfrissebb hírek szerint – 16 ember életét oltották ki. Az ukrán elnök szóvivője úgy nyilatkozott, hogy „Petro Porosenko nem tudott nem elmenni Kramatorszkba, hogy ne lássa saját szemével a minszki csúcstalálkozó előtt a 300 milliméter űrméretű Szmercs (Tornádó) rakéta-sorozatvetők által ejtett sebeket az ukrán testen”.
Az EBESZ megfigyelőcsoportja megállapította, hogy a rakétákat délkeleti irányból lőtték ki. Az UNIAN ukrán hírügynökség közlése szerint az egyik rakéta harminc méternyire csapódott be az egyik EBESZ-megfigyelőtől, de nem robbant fel. Ezek a rakéták szovjet tervezésűek, és a mai napig több hadseregben rendszeresítve vannak.
A nap folyamán kezdődik meg Minszkben az úgynevezett „normandiai négyek” minszki csúcstalálkozója. Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia, Petro Porosenko ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök tárgyal a fehérorosz fővárosban a kelet-ukrajnai válság politikai rendezéséről. A találkozó tétje óriási, ugyanis a kérdés az, sikerül-e diplomáciai úton véget vetni az eddig több mint 5300 halálos áldozatot követelő délkelet-ukrajnai fegyveres összecsapásoknak, és megkezdődhet-e a valódi rendezés Ukrajnában.
Elutazása előtt Porosenko úgy nyilatkozott, azért utazik Minszkbe, hogy „azonnal, minden feltételek nélkül legyen tűzszünet, és kezdődjön meg a politikai párbeszéd” – közölte az elnöki sajtószolgálat.

(MTI/hirado.hu/VV)