Beregszászi járási téli kupa
Labdarúgás
Három fordulót követően három együttes már biztosította helyét az elődöntőben a beregszászi járási téli labdarúgó-kupában. A két csoportkör helyszínein, Badalóban és Zápszonyban is sokan látogattak ki a mérkőzésekre a verőfényes napsütésben, a játékterek talaja azonban sok kívánnivalót hagyott maga után. A találkozók kétszer 35 perces félidőkkel zajlottak.
Kezdjük Badalóval, ahol elsőként a továbbjutást jelentő második helyre pályázó Beregszászi Csillag találkozott Kígyóssal. A Vérke-partiak már az első félidőben jobban alkalmazkodtak a félig sáros, félig jégbordás talajhoz, és az első játékrész ráadásperceiben egy szöglet után sikerült megszerezniük a vezetést.
Fordulás után Kígyós rákapcsolt, és egy nyilvánvaló kezezés után büntetőhöz jutott. A 11-est azonban a kígyósiak csapatkapitánya csúnyán fölé lőtte. Nem sokkal ezután tíz főre fogyatkozott a hátrányban lévő együttes, amit a Csillag ki is használt, kialakítván a 2-0-s végeredményt.
Ezt követően két nyeretlen együttes, Mezővári és Nagybereg lépett pályára. A sárdagasztásban mindkét csapat egy-egy lesgóllal kezdett, de nem sokkal az első játékrész vége előtt egy formás támadást követően Mezővári a vezetést is megszerezte. A második játékrészben a nagyberegiek egy öngóllal egalizálták az állást, majd mindkét oldalon megszülethetett volna a győztes találat. Az eredmény azonban már nem változott, maradt az igazságosnak nevezhető 1-1-es döntetlen.
A két nyeretlen csapat párharca után két, eddig még veretlen gárda, Badaló és Csetfalva lépett pályára. A hazai Tisza-partiak már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát, hiszen a szünetben 4-0-ra vezettek a büntetőt is hibázó csetfalvaiakkal szemben. A szünetben a badalóiak trénere, a korábbi kiváló Beregvidék-játékos, Sznopcsák Tamás több játékosának is pihenőt adott, de a cserék is tartani tudták a különbséget. A gólokban gazdag találkozó végül 6-2-es hazai sikerrel ért véget.
Két fordulóval a csoportkör vége előtt az eddig hibátlan, 9 pontos Badaló már biztos továbbjutónak számít. A másik elődöntős helyre a 6 pontos Beregszászi Csillag pályázik a legnagyobb eséllyel, de még a 4 pontos Csetfalva és a 3 ponttal álló Kígyós is reménykedhet.
A zápszonyi helyszínen nem potyogtak ilyen szép számban a gólok, a három találkozó mindössze négy találatot hozott.
Az eddig hibátlan Gát és Zápszony Bátyút és Csonkapapit verte egyformán 1-0-ra, míg a két vereséggel kezdő második számú nagybégányi együttes némi meglepetésre, 2-0-ra bizonyult jobbnak Bakos ellen.
Jelen állás szerint a háromból három meccset nyerő Gát és Zápszony már biztosította helyét az elődöntőben.
Jövő vasárnap a csoportkör negyedik fordulóját rendezik.
(tamási)