Gyarapítsd az erőt és az értéket!

2015. február 17., 18:49 , 736. szám

Február 12-én Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Kerekasztal fórum keretében vitatták meg Kárpátalja jelentősebb civil szervezeteinek, egyházainak képviselői a hazánkat jelenleg több szempontból is érzékenyen érintő demográfiai helyzet és gyermekvállalás kérdését.

A Kerekasztal Kárpátalja civil szervezeteinek és egyházainak közös fóruma, amelynek célja az együtt gondolkodás jegyében a Kárpátalját és a kárpátaljai magyarságot érintő legfőbb kérdések megvitatása, megoldáskeresés a fennálló problémákra. Ennek egyik eredménye A kárpátaljai magyar civil szervezetek és történelmi egyházak nyilatkozata, amelyben a fórum anyanyelvünk, kultúránk, az esélyegyenlőség, az anyanyelvi oktatás biztosítására szólította fel múlt év márciusában az ukrán államot.
A Házasság hetében megtartott műhelymunka talán legfőbb irányvonalát az jelentette, hogy a jelenlegi helyzetben mi magunk mit tehetünk a családban rejlő erő és érték gyarapításáért. Az eseményen több mint húsz kárpátaljai civil szervezet, a református, a római katolikus és görögkatolikus egyház képviselői is jelen voltak.
Elsőként Molnár D. István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszékének tanára tartott előadást Kárpátalja és Ukrajna népességszámának alakulásáról és a születési mutatókról. Ebből kiderült többek között az, hogy 1988-tól a mélypontot jelentő 2000-es évig az ország lakossága folyamatosan csökkent. Ennek hátterében főként a rendszerváltás környéki bizonytalan gazdasági helyzet állt. A Megyei Statisztikai Hivatal 2014. decemberi adatai szerint Kárpátalja lakossága 1 256 900 főt tett ki.  Ezen belül a magyarok által is lakott városok lélekszáma: Ungvár 115 620, Beregszász 24 637, Huszt 31 763, Csap 8989 fő. Országos szinten egyedül Rivne és Kárpátalja megyékben figyelhető meg a lakosság létszámának növekedése.
Gogola István, a Komjáthy Benedek Alapítvány elnöke a vajdasági (Szerbia) Magyar Nemzeti Tanács (MNT) népesedési akciótervét ismertette, amely 2013 és 2017 között kíván javítani a népességi mutatókon a társadalom több színtere felé tett módosítási javaslatokkal. Ahhoz, hogy (több) gyereket vállaljanak a párok, az MNT szerint szükség van gazdasági növekedésre az anyagi biztonság megteremtése érdekében; az anyaság, gyerekvállalás szellemi és erkölcsi megbecsülésének növelésére; az anyaságra és apaságra való érettség serkentésére; az anya és magzata életének és egészségének megóvására; a gyerekvállalás és a család fontosságának elfogadására a közgondolkodásban. Mindezeket az MNT a politikán, iskolán, egyházon, médián, önkormányzatokon, civil szervezeteken keresztül igyekszik elérni, megcélozva a családbarát foglalkoztatást, nagycsaládosoknak járó díjakat létrehozva, s természetesen az említett felek irányába tett intézkedések, javaslatok által.
Az előadások elhangzását követően az említett szervezetek több mint 30 jelenlévő képviselője arra igyekezett megoldást találni, hogy mivel lehetne nálunk több gyermek vállalására ösztönözni a szülőket, mivel lehetne javítani a családok mindennapjain.
A fórumon jelen lévők úgy döntöttek, hogy március 12-én a civil szervezetek és egyházak képviselőiből összeül egy munkabizottság, amelynek az lesz a feladata, hogy a kerekasztal-megbeszélésen elhangzott és a témában a részt vevő szervezetek által megfogalmazott javaslatok alapján összeállítsanak egy stratégiai tervet.
Remélhetőleg addigra közelebb kerülünk annak az egy feltételnek a teljesüléséhez, amely nélkül nem vagy csak igen nehezen valósítható meg bármilyen terv: a békéhez.

Espán Margaréta