„Felejthetetlen tapasztalat” és élmény

2015. február 24., 18:39 , 737. szám

Február 21-én a Borzsovai Általános Iskolában került megrendezésre a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Esperesi Kerületének idei, most 16. alkalommal megrendezett hittanversenye.

Az idei versenyen az esperesi kerület 18 egyházközségéből összesen 35 csapat mérte össze tudását egy tesztsor kitöltésével és az azt követő villámkérdések megválaszolásával. Ezek összeállítását teljes egészében a nyíregyházai Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola papnövendékei, Ignácz Gyula, Szaplonczay Máté és Varga Csaba végezte, akik a verseny lebonyolításában is részt vettek.
A hittanverseny központi témája minden évben az Ószövetség vagy az Újszövetség egyik könyve. Ez idén a Kivonulás könyve volt. „A Kivonulás könyvével (Exodus) kezdődik Izrael története, Istennek és az ő népének közös története – olvasható az ószövetségi Szentírásban. – A kezdetet egy felejthetetlen tapasztalat képezi, amely egyszer s mindenkorra meghatározza ennek a népnek az önértelmezését: egy esemény, amely kilépés a megkötöttségből, a függőségből, az önállótlanságból a szabadságba, a függetlenségbe, az önállóságba. Ez az esemény nem emberi döntés, nem felkelés vagy forradalom eredménye, hanem Isten tette. Ő az, aki megemlékezik róluk, aki meghallgatja őket. Pártját fogja a rabszolgamunkára fogottaknak, a társadalom alávetettjeinek. A szabadság útján ő hívja vezetőül Mózest. Hívja és összegyűjti övéit; a nagy túlerő ellenében szabadságra vezeti őket, s így erősebbnek bizonyul a világ leghatalmasabbjainál.”
A verseny eredményei a következők:
Kiscsoport (5–7. osztály): 1. Verbőc, 2. Batár, 3. Nagypalád–Fertősalmás.
Középső csoport (8–9. osztály): 1. Macsola, 2. Mezőgecse, 3. Karácsfalva.
Nagycsoport (10–12. osztály): 1. Palágykomoróc, 2. Salánk, 3. Tiszacsoma.
Minden résztvevő és csapat – az élményen túl – egyéni és közös ajándékokkal térhetett haza. A vándorikonokat idén is a korosztályokban első helyezést elért csapat, egyházközség őrizheti a következő évig.
A szervezők ezúton is köszönetüket fejezik ki Ignácz Gyulának, Szaplonczay Máténak és Varga Csabának a teszt- és kérdéssor összeállításáért, a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet tagjainak a segítségért, a Borzsovai Görögkatolikus Egyházközség tagjainak a finom ebédért, a Dorcas Segélyszervezetnek és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek a nyereménytárgyak felajánlásáért s mindenkinek, aki segítségével hozzájárult a hittanverseny megszervezéséhez, lebonyolításához.

E. R.