Kettős állampolgárság: Jogorvoslat megvonása és a magánélet ellehetetlenítése

2015. február 24., 18:52 , 737. szám

A 103 éves Tamás Ilonka ezen a jogcímen fordult  újabb beadvánnyal a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) február 16-án, hétfőn, – közölte az MTI-vel Lomnici Zoltán, a felvidéki jogfosztottak érdekeit nemzetközi fórumokon képviselő Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke.

A szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok csoportjának talán legismertebb tagja azért döntött úgy, hogy nemzetközi jogi fórumhoz fordul, mert a szlovák alkotmánybíróság (Ab) tavaly szeptemberi határozata után a Szlovákiában lehetséges összes jogorvoslati lehetőség kimerült számukra.
A kassai székhelyű alkotmánybíróság többszöri elnapolást követően szeptemberben érdemi döntés nélkül zárta le a szlovák állampolgársági törvény alkotmányosságát vitató azon beadvány tárgyalását, amellyel a pozsonyi törvényhozás képviselőinek egy csoportja három évvel korábban fordult a taláros testülethez.
Az állampolgárságuktól megfosztottak már az Ab határozathozatalát követően bejelentették, jogi küzdelmüket nemzetközi fórumokon folytatják tovább, de erre csak a napokban nyílt gyakorlati lehetőségük, azután, hogy az alkotmánybíróság kézbesítette határozatát a beadvány benyújtóinak.
„A beadvány legfőbb jogi érve, hogy azzal, hogy nem döntött a szlovák Ab, Szlovákia megszegte azt az Európai Emberi Jogi Egyezményben foglalt szabályt, amely szerint minden jog elvonása esetén jogorvoslati lehetőséget kell biztosítani az ügyfélnek” – mondta az MTI-nek Lomnici Zoltán, a beadvány előkészítője.
Bár Szlovákia csatlakozott a diszkriminációt tiltó nemzetközi megállapodáshoz, máig nem ratifikálta azt. Lomnici szerint erre azért nem került sor, mert Szlovákiának így „szabad keze van az őshonos magyar kisebbség felett”.
A bíróság várható döntésével és az állampolgárságuktól megfosztottak várakozásaival kapcsolatban az EMT elnöke azt mondta: remélik a pozitív döntést, de nincsenek illúzióik.
A sokat vitatott szlovák állampolgársági törvény alapján –amelynek jelenlegi formáját 2010 júniusában fogadták el – februárig már 984-en veszítették el szlovák állampolgárságukat, köztük több tucatnyian a magyar állampolgárság megszerzését követően. A magyar könnyített honosításra reagálva elfogadott szlovák jogszabály ugyanis kimondja: „elveszíti” szlovák állampolgárságát az a személy, aki egy másik országét felveszi.

(Felvidék.ma/Kárpátalja)