Orbán Viktor Varsóban tárgyalt

2015. február 24., 19:06 , 737. szám

Lengyel, magyar – két jó barát…

Orbán Viktor magyar miniszterelnök Varsóban tárgyalt az ukrán válságról az új lengyel kormányfővel, aki azt mondta: nehéz és őszinte beszélgetést folytattak az ukrán helyzet kezeléséről és Oroszországról.

A két kormányfő találkozóján a fő téma az ukrán helyzet rendezése volt. Ewa Kopacz azt mondta: az Unió és a visegrádi országok Oroszországhoz és Ukrajnához fűződő viszonyáról folytattak beszélgetést. „Egy őszinte és nehéz megbeszélés során, ahogy az a barátok között szokás, egymás szemébe nézve, őszintén beszélgettünk. Ennek során elmondtam Orbán miniszterelnök úrnak, hogy az Európai Unió egységessége és a V4-ek egységessége az ukrán helyzetet illetően fundamentális jelentőségű” – mondta a lengyel miniszterelnök. Gyakorlatias kérdésekről is szót ejtettünk, például a visegrádi négyek együttműködéséről, illetve az energiaunió kérdéseiről. Orbán Viktor emellett a lengyel–magyar barátságot emelte ki. „Lengyelország mindig is speciális helyet foglal majd el a szívünkben. Ez még olyan nehéz pillanatokban is lehetséges volt, mint a második világháború, ahol mi, magyarok az önök ellenségeivel voltunk szövetségben, mégis megtaláltuk a módját annak, hogy a lengyel–magyar barátságot fönntarthassuk” – fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor azt is kiemelte, hogy Magyarország az európai véleménnyel összhangban a minszki megállapodás betartatását támogatja.
A magyar kormányfőt ezután a lengyel kereskedelmi kamara tüntette ki. Az Arany Ernyő-díjat gazdaságpolitikája elismeréséül ítélték oda. Köszönőbeszédében a miniszterelnök a nemzeti tőke megerősítésének fontosságáról beszélt. „Nem tudok elképzelni szabad Magyarországot vagy szabad Lengyelországot, ahol a nemzeti tőke háttérbe szorul, nem kapja meg azt a segítséget, amellyel leküzdheti azt a hátrányt, amit a kommunizmus 40 éve alatt összegyűjtöttünk a Nyugattal szemben. Hiszen nekünk most azokkal kell versenyeznünk, akiknél nem volt kommunizmus, tehát volt tőkefelhalmozás” – tette hozzá Orbán Viktor.
Az Európai Uniót Orbán Viktor egy elakadt beruházáshoz hasonlította, mert nem jött létre költségvetési unió, az európai központi bank szerepéről pedig megoszlanak a vélemények. A megoldást a miniszterelnök abban látja, hogy a tagállamoknak előbb saját gazdaságukat kell rendbe tenni. Szerinte Európa a magas energiaárak miatt nem versenyképes. Ahhoz, hogy ez változzon, szükség van Oroszország részvételére az energiapiacon. Emellett azt is hozzátette: Európában nem nélkülözhető a nukleáris energia sem.
Ugyanakkor a magyar sajtó arról is beszámolt, hogy nem fogadta Orbán Viktort Varsóban a jelenlegi magyar kormány politikája mellett korábban mindig kiállt Jaroslaw Kaczynski, a konzervatív Jog és Igazságosság párt elnöke. Kaczynski pártjának szóvivője azt mondta: a magyar kormányfő, a német kancellárhoz és a francia elnökhöz hasonlóan „megbocsáthatatlan hibát követett el azzal, hogy lerombolta az európai szolidaritást” – utalva ezzel arra, hogy a múlt héten Orbán Viktor fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnököt.
Lengyelország a balti államokhoz hasonlóan az Oroszországgal szembeni minél szigorúbb uniós szankciók bevezetését szorgalmazza, s ezzel az álláspontjával kilóg a visegrádi négyek közül, hisz Csehország, Szlovákia és Magyarország a kelet-ukrajnai konfliktus mielőbbi tárgyalásos megoldását tartja egyedül célravezetőnek.
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője közölte: „A sajtóban megjelent híresztelések kapcsán fontos leszögezni, hogy sem a Miniszterelnökség, sem Orbán Viktor miniszterelnök nem tervezett és nem is kezdeményezett találkozót Jaroslaw Kaczynski pártelnökkel Varsóban”.

(mno/dózsa)