Cáfolja a korrupciós vádakat az RMDSZ alelnöke

2015. március 3., 20:03 , 738. szám

A román korrupcióellenes ügyészség egy feljelentésre hivatkozva kezdeményezett eljárást Borbély László ellen, aki a Duna Közbeszéd c. műsorának adott interjúban azt mondta: egy szó sem igaz abból, amit a feljelentő állít.

A bukaresti képviselőház jogi bizottsága támogatta múlt keddi ülésén a bűnvádi eljárás lefolytatását Borbély László volt környezetvédelmi miniszter ellen. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöki tisztségét betöltő politikust többrendbeli befolyással való üzérkedéssel gyanúsítja a román korrupcióellenes ügyészség.
A DNA egy feljelentésre hivatkozva kezdeményezett eljárást. A feljelentő azt állította: egy nagyváradi üzletember felkérésére a közvetítők egyikeként játszott szerepet abban, hogy 50 ezer euró csúszópénz eljusson Borbély Lászlóhoz, aki állítólag előnyös állami szerződéseket ígért az illető üzletembernek.
A politikus elleni bűnvádi eljárás lefolytatását 2012-ben egyszer már támogatta a bizottság, de a parlament alsó háza elutasította a kiadatását, az ügyészség akkor vádemelés nélkül zárta le a nyomozást.
Borbély László a Duna Közbeszéd c. műsorának adott interjúban azt mondta: egy szó sem igaz abból, amit a feljelentő állít.

(Duna Közbeszéd/hirado.hu/Kárpátalja)