Az ukrán kormány rontotta az idei gazdasági előrejelzését

2015. március 6., 12:21

Az ukrán kormány rontotta az idei évre vonatkozó gazdasági előrejelzését: legrosszabb esetben akár 11,9 százalékkal is csökkenhet a bruttó hazai termék.

A kormány honlapján csütörtökön közzétett, még február 14-én elfogadott prognózisban három forgatókönyvet vázoltak fel. A gazdaság 5,5 százalékkal, 8,6 százalékkal, de akár 11,9 százalékkal is zsugorodhat 26,7 százalékos, 38,1 százalékos, illetve 42,8 százalékos infláció mellett.

A korábbi, decemberi előrejelzésnél két forgatókönyvvel számolt a kormány: a bruttó hazai termék (GDP) 2 vagy 4,3 százalékos visszaesése mellett 11,2, illetve 13,1 százalékos inflációt valószínűsített.

A tavalyi negyedik negyedévben az ukrán GDP 15,2 százalékkal csökkent 2013 azonos időszakához képest, míg a harmadik negyedévben 5,1 százalékos, a másodikban 4,6 százalékos, az elsőben pedig 1,1 százalékos volt a visszaesés. Tavaly az éves infláció 24,9 százalékra rúgott.

A legfrissebb előrejelzés szerint a reálbérek 14, 17,4 vagy legrosszabb esetben 21,3 százalékkal csökkenhetnek. A külkereskedelmi mérleg hiánya 2,19 milliárd dollár, 1,704 milliárd dollár vagy 564 millió dollár lehet.

Ukrajna nemzetközi tartalékai februárban 12,4 százalékkal 5 milliárd 625 millió dollárra csökkentek. Az ukrán jegybank közleménye szerint ez rövidtávon elegendő a kormány és a jegybank tevékenységének és kötelezettségeinek finanszírozására, tekintettel arra, hogy Ukrajna pozitív döntést vár a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsától, amely március 11-i ülésén határoz az új pénzügyi segítségről.

A tervek szerint az IMF 17,5 milliárd dolláros hitelprogramot nyújt Ukrajnának. A program egy gazdasági reformokhoz kötött négy évre szóló közép- és hosszútávú hitelkeret. Jóváhagyásának esetén azonnal átutalják Ukrajnának az első részletet, amely meghaladhatja a 10 milliárd dollárt.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)