IMF: március 11-én várható döntés Ukrajnáról

2015. március 10., 22:25

Ukrajna fő hitelezője, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megerősítette korábban bejelentett szándékát, miszerint március 11-én vitatják meg az országunkkal való négy évre szóló, 17,5 milliárd dolláros, az úgynevezett „kibővített eszközalap” (Extended Fund Facility) mechanizmust alkalmazó együttműködési tervét – közölte az UNIAN hírügynökség az IMF honlapjára való hivatkozással.

A Valutaalap igazgatótanácsa ülésének tervezett programja szerint várhatóan áttekinti a „kibővített finanszírozás” (EFF) tervére vonatkozó ukrán igényt és a „stand-by” program megszüntetését.

Az UNIAN emlékeztet, hogy Natalja Jareszko ukrán pénzügyminiszter Twitter-bejegyzésében szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy az IMF megerősítette a március 11-i ülés tényét. „Az első fizetési részlet pedig, amelyet Ukrajna a makrogazdaság stabilizálására kap, az összességében 17,5 milliárd dolláros program jelentős részét képezi majd” – jelezte Jareszko, hozzátéve, hogy a Valutalap kölcsöne a valutapiacra is bizonyosságot visz majd.

Az UNIAN felidézi, hogy februárban az ukrán kormány jóváhagyta az IMF-fel való együttműködés memorandumát az Extended Fund Facility program keretében, mely egy sor kulcsfontosságú reformot feltételez: hatékony döntéseket a gazdaságirányítás, a korrupcióellenes küzdelem terén; rendteremtést az energiaszektorban, az állami kiadások optimalizálását és visszafogását; a beruházások növelését a GDP 3 százalékáig; az állami hivatalnokok számának csökkentését; igazságos nyugdíjreformot, mindenekelőtt az úgynevezett speciális nyugdíjak megnyirbálását és megszüntetését. Ezen kívül az új IMF-program céljai között szerepel a bankrendszer és a valutaárfolyam stabilizálása, hogy 2016 a stabilitás és a gazdasági növekedés évévé válhasson Ukrajna számára.

Az IMF-nél meggyőződésüknek adtak hangot, hogy a reformok sikeresek lesznek, mivel Ukrajna kormánya Christine Lagarde-nak, a Valutalap vezérigazgatójának szavai szerint készséget mutat a változások megvalósítására, a tarifák emelésére, a bankok restrukturalizálására, az állami kiadások visszavágására, valamint a bírósági és a korrupcióellenes reform végrehajtására. Emellett Lagarde megjegyezte, hogy a reformprogram az elkövetkező négy év során összességében mintegy 40 milliárd dolláros pénzügyi segélyt tesz elérhetővé Ukrajna számára.

A Valutaalap igazgatótanácsa várhatóan elfogadja az együttműködési programot, az első hitelrészlet pedig a pozitív döntést követő néhány napon belül, március végéig megérkezhet Ukrajnába. A kijevi pénzügyminisztériumban azt jósolják, hogy az első részlet mintegy 10 milliárd dollárt tehet ki, a teljes összeg közel 60 százalékát. A pénzt az Ukrán Nemzeti Bank valutatartalékának feltöltésére, valamint Ukrajna nemzetközi kötelezettségeinek teljesítésére fordítják majd.

(unian.ua/Kárpátalja)