Ifjú matematikusok versenye Kárpátalján

2015. március 17., 17:31 , 740. szám

Idén márciusban a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) ismét megrendezte hagyományos matematikaversenyeit. Az ifjak harmadiktól hatodik osztályig az immáron 25. alkalommal megrendezett Terebesi Viktor-emlékversenyen mérhették össze tudásukat. A nagyobbak pedig a Geőcze Zoárdról elnevezett vetélkedőn versenghettek.

Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke köszöntőbeszédében a matematikáról mint olyan alaptudományról beszélt, amely minden más tudományok alapjait képezi.
Amint fogalmazott: „Aki tudja a matematikát, az mindent meg tud tanulni: az irodalmat, a nyelvet, a történelmet.” Szilágyi Lajos, a verseny zsűrijének tagja Geőcze Zoárdról beszélt, majd átadta a szót Pallay Dezső zsűritagnak, aki Terebesi Viktor munkásságát méltatta. A versenyek egy időben két helyszínen zajlottak, a kisebbek vetélkedőjének a Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola, míg a nagyobbakénak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont.
Az idei Terebesi Viktor-emlékverseny eredményei:
3. osztály
I. helyezett: Karmacsi Bence, Mezőkaszonyi Középiskola; II. helyezett: Hadar Barbara,Bátyúi Középiskola; III. helyezett: Tihor Sándor, Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola.
4. osztály
I. Páll Márton, Beregrákosi Általános Iskola; II. Luksa Dániel, Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Középiskola; III. Somi László, Beregszászi 9. Sz. Általános Iskola.
5. osztály
I. Hapák Alexandra, Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium (BMG); II. Szilágyi Vanda, Tiszakeresztúri Általános Iskola; III. Szanyi M. Aleksza, Nagydobronyi Középiskola.
6. osztály
I. Náskó György Milán, BMG; II. Páll László, Beregrákosi Általános Iskola; III. Tóth Dávid, BMG.
A Geőcze Zoárd-matematikaverseny eredményei:
7. osztály
I. Bagu Ádám, Bátyúi Középiskola; II. Hapák Viktor, BMG; III. Soós Szabolcs, BMG.
8. osztály
I. helyezett: Zsoldos Ka­rina, BMG; II. helyezett: Horvát Krisztofer Zoltán, Derceni Középiskola; III. helyezett: Darcsi Barbara, BMG.
9. osztály
I. Tar Zoltán, BMG; II. Szerednik László Tamás, Gyulai Általános Iskola; III. Popovics Bence, Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola.
10. osztály
I. helyezett: Fedorszki Ádám, BMG; II. Héder Ágota, Nagyberegi Református Líceum; III. helyezett: Zsoldos Alexandra, BMG.
11. osztály
I. Kun Laura, BMG; II. Szoboszlai Norbert, BMG; III. Gliva Ferenc Zsolt, Bátyúi Középiskola.

Váradi Enikő