Az amerikai kongresszus fegyvert küldene Ukrajnába

2015. március 24., 21:27

A képviselőházi határozatot nagy többséggel fogadták el a honatyák, 348-an szavazták meg, 48-an ellenezték, ami azt jelenti, hogy a képviselőházban kétpárti támogatást élvez a fegyverszállítások engedélyezésének kérdése. A határozat azonban csupán javaslatszerű, és semmire se kötelezi az amerikai elnököt.

Az amerikai kongresszus mindkét háza egyhangúlag hagyta jóvá tavaly azt a törvényt, amely felhatalmazza az elnököt a fegyverszállításra, de Obama még nem döntött a kérdésben. Névtelenül nyilatkozó amerikai külügyi illetékesek szerint az Obama-kormányzat fontolgatja az emberélet kioltására alkalmas fegyverek szállítását Ukrajnának, de egyelőre vár, mert meg akar győződni arról, hogy a szemben álló felek érvényt szereznek-e vagy sem a februári minszki tűzszüneti megállapodásnak.

John Boehner, az amerikai képviselőház elnöke más republikánus és demokrata törvényhozókkal együtt egy március elején nyilvánosságra hozott levélben ugyancsak az ukrán hadseregnek történő fegyverszállítások – beleértve a halált okozó védelmi fegyverrendszerek szállításának – gyors engedélyezését sürgette az amerikai elnöknél.

Pavel Klimkin ukrán külügyminiszter üdvözölte az amerikai képviselőház Barack Obamához címzett felhívását.

Az orosz állami duma külügyi bizottságának elnöke, Alekszej Puskov ugyanakkor agresszívnek nevezte és bírálta a washingtoni kongresszus határozatát. Ha az Egyesült Államok valóban szállítana fegyvereket Ukrajnának, az csak kiélezné a konfrontációt – idézte Puskovot az Interfax orosz hírügynökség.

„Ez a határozat közvetlen felhívás háborúra” – vélekedett Franc Klincevics, az Egységes Oroszország nevű orosz kormánypárt képviselője.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)