Közel 16 ezer kárpátaljai behívását tervezik sorkatonai szolgálatra

2015. március 24., 21:11 , 741. szám

Április 1-jén kezdetét veszi Ukrajnában a sorkatonai szolgálatra való behívás.

A kampány két hónapig tart, a szolgálati időt másfél évre növelték a korábbi egy esztendőről. Kárpátaljáról a tervek szerint közel 16 ezer fiatalt hívnak be ezen a tavaszon – írja összeállításában a Zakarpattya Online, mely szerint a kárpátaljai járási hadkiegészítő parancsnokságok már készülnek a fiatalok fogadására.
Orvosi vizsgálaton eddig több mint kétezren estek át, illetve ennyien jelentkeztek a hadkiegészítő parancsnokságokon, ami aránylag kevés a behívni tervezettek számához viszonyítva – jegyzi meg a Karpatszkij Objektív. A lap internetes változatának összeállításából az is kiderül, hogy változásokra kell számítani a sorozási bizottságok munkájában a behívás alóli halasztásra, illetve a katonai szolgálat alóli felmentésre jogosító körülmények tekintetében is.
A módosított jogszabály értelmében sorkatonai szolgálatra a 20 és 27 év közötti fiatalokat hívhatják be. A megyei hadkiegészítő parancsnokságon március 19-én e tárgyban megtartott tanácskozáson hangsúlyozták, hogy a vonatkozó elnöki rendelet értelmében a sorkatonai szolgálatra behívottakat nem vonják be a kelet-ukrajnai terrorellenes művelet (ATO) végrehajtásába. Feladatuk a katonai kiképzésen túl a hátországi katonai egységek és létesítmények működésének fenntartása lesz.

(zakarpattya.net.ua/ karpatskijobjektiv.com/szcs)