A diákoktól az idősekig

2015. április 7., 19:15 , 743. szám

Sok olyan emberrel találkozhatunk mostanság, akinek „csak” a Jóistenbe vetett hite ad erőt a túléléshez, a Kárpátalján maradáshoz, egyáltalán ahhoz, hogy higgye: a jelenleg országunkban uralkodó helyzet egyszer, hamarosan megoldódik. Ezért most különösen nagy jelentősége van annak, hogy a történelmi egyházak és a hozzájuk kötődő szervezetek hogyan igyekeznek segíteni híveiknek.

– A Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztálya 1995. augusztus 18-tól végzi szociális tevékenységét – tájékoztatott Nagy Béla, a Diakóniai Osztály vezetője. – Akkor 30 olyan személyt tartottunk nyilván, akik nagyon nehéz helyzetben voltak, segítségre szorultak. Most pedig már 280 embert étkeztetünk. Isten kegyelméből ugyanis 1995-től már szociális konyhát, továbbá missziós központot, idősek otthonát, krízisközpontot is működtetünk. A krízisközpontban jelenleg 28 személy tartózkodik, köztük donyecki és luhanszki menekültek, egy 14 éves édesanya és olyan édesanyák is, akik nem tudtak gyermeküknek meleg otthont biztosítani. Az idősek otthonában 23-an élnek. De a bent lakók száma folyamatosan változik. Ezen belül szeretnénk elfekvő részt is létrehozni azok számára, akik idős koruk vagy betegség miatt nem tudnak járni. A Diakóniai Osztály tehát sok és sokféle emberen tud segíteni.  

– Helyileg hogyan és mivel igyekeznek segíteni azoknak, akiket a gazdasági krízis sodort nehéz helyzetbe?

– A Kárpátaljai Református Egyháznak 109 gyülekezete van. Körlevelet küldtünk minden gyülekezet számára, hogy a saját településén belül végezzen felmérést a rászorulókról. Minden egyes utcának megvan a maga felelőse presbitereink személyében. Tőlük kaptunk egy listát azokról, akik különösen nehéz helyzetben vannak. Körülbelül 4000 olyan személy van csak a református hívek között, akikre ez igaz, és ez a szám folyamatosan nő. Minden egyes nap felkeresnek bennünket olyan személyek, akik eddig még sosem jöttek segítséget kérni. Sokan jönnek például a nagyszőlősi járási Verbőcről, Péterfalváról, Akliból, és természetesen a környékről is. Sokan gyalog indulnak el, távolabbi helyekről is, mert vonatjegyre sincs pénzük.
A mostani krízishelyzetben tehát egyre több kérelem fut be hozzánk, egyre többen keresnek fel bennünket a megélhetés nehézségének problémájával. Ezért fölvettük a kapcsolatot külföldi partnereinkkel, helybeli vállalkozókkal, így sikerült elindítanunk az úgynevezett túlélési csomagok osztását. Minden hónapban egy élelmiszercsomagot juttatunk el a rászorulóknak, amely lisztet, makarónit, olajat, cukrot, kását, grízt, margarint, vagyis olyan élelmiszereket tartalmaz, amelyekre mindennap szükség van a konyhában. Nagy segítség ez a családok számára, hiszen az emberek a fizetésükből nem tudnak megélni, nagyon megdrágultak a gyógyszerek, és ezzel némiképp hozzá tudunk járulni a mindennapi szükségletekhez.  Nemrégiben a Szlovákiai Református Egyház is segítségünkre volt ebben. Képviselőik itt helyben vásároltak meg annyi élelmiszert, amelyből 450 csomagot sikerült összeállítani. Ehhez a projekthez csatlakozott a Magyarországi Református Szeretetszolgálat, és a Magyar Református Egyház is, akik folyamatosan figyelemmel kísérik helyzetünket, és igyekeznek segítségünkre sietni. Ehhez a programhoz bárki csatlakozhat. Kész csomagot is be lehet hozni hozzánk, de lehet pénzbeli hozzájárulást is tenni. Utóbbi esetben mi vásárolunk be, mi állítjuk össze a csomagokat, úgy, hogy ne legyen különbség köztük, mindenki egységes csomagot kapjon.
Magyarországon egyházi gyűjtések is történtek, sőt, a kormány arra szólította fel az önkormányzatokat, hogy fogjanak gyűjtésbe. De nem tudom, hogy a szállítmányok behozatala hogyan fog lezajlani. A nagydobronyi gyermekotthon burgonyája 2013 óta vámzár alatt van, mert nincs meg az engedély az áthozatalához. Azóta már persze elrohadt.
Brenzovics László, a KMKSZ elnöke nemrégiben összehívta az egyházak vezetőit. A találkozó keretében létrehoztunk egy koordinációs tanácsot, amelynek részeként egymást is informáljuk a segélyakciókról.

– Az ukrajnai krízis a segélyszervezetek, segélyintézmények működését is hátráltatja.

– Intézményeink jelenleg nehéz helyzetben vannak, a segítség ellenére is. Nem tudjuk ugyanis finanszírozni a villanyt, a gázt, ez utóbbi számunkra április 1-jétől több mint 11 ezer hrivnya 1000 köbméterért. 1998 óta működik például egy sütödénk, mivel szociális tevékenységünkön belül ételt is osztunk. Egy tányér meleg étel mellé az emberek egy friss kenyeret is kapnak. De a kenyeret meg kell sütni, az ételt meg kell főzni. Lehet, hogy be kell zárnunk a konyhát, mert lehetetlen lesz fizetni a gáz- és villanyszámlát, hiába kapjuk meg segélyként az alapanyagokat. Éppen ezért most különösen hálásak vagyunk mindenkinek, aki bármivel hozzájárul az intézmények működéséhez.
Próbálunk segíteni az iskoláinknak is. A Tiszapéterfalvai, Nagyberegi, Nagydobronyi és Técsői Református Líceumban összesen közel 400 gyermek tanul. Erdélyi testvéreink segítettek abban, hogy az iskolák átállhassanak vegyes tüzelésű fűtésre. Az új kazánok nélkül talán már be kellett volna zárni az intézményeket. Igaz, a fát is egyre nehezebb megvásárolni, mert drága, de a hitünket nem veszítjük el, bízunk abban, hogy az Úr megsegít bennünket. Mindent meg kell tennünk azért, hogy gyülekezeteink, népünk ne induljon el vándorútra a jobb megélhetést keresve. Mi pedig meg is teszünk mindent azért, hogy a nyáj megmaradjon, egyben maradjon. Borzasztó olyan helyzetbe jutni, amikor már kérnie kell az embernek. Hálát adok a Jóistennek, hogy évről évre tudunk segíteni az elesett embereknek Kárpátalján.

– Hogyan léphet kapcsolatba önökkel az, aki segíteni szeretne, vagy segítségre szorul?

– Mindenkinek igyekszünk segíteni, aki bajban van, és felkeres bennünket. Érdemes először a helyi lelkipásztorhoz vagy a gyülekezet gondnokához fordulni, s írásban is rögzíteni, milyen körülmények között él a rászoruló személy vagy család. Ha pedig segíteni szeretne valaki, az megtalálhat bennünket Beregszászban, a Bohdan Hmelnickij utca 143. szám alatt, továbbá elérhet a 00380314124309-es telefonszámon.

Espán Margaréta