Segítség a rászoruló kárpátaljai falvaknak

Pécs város támogatta Nagydobronyt és Mezőgecsét

2015. április 7., 20:06 , 743. szám

Mezőgecsében, a községházának helyt adó Kajdy-kúria nagytermében a Páva Zsolt polgármester által vezetett pécsi küldöttség átadta Pécs megyei jogú város pénzadományát Mester András mezőgecsei polgármesternek. Páva Zsolt elmondta, Nagydobronnyal a 2011-ben Pécsett indított, a nemzet egységét és összetartozást erősítő Magyarok Kenyere akció kapcsán alakult ki kapcsolata Pécs városnak. Mezőgecsére pedig Kolozsvári László barátjuk hívta fel a figyelmüket, ezért ennek a két községnek hoztak pénzadományt. Páva Zsoltot elkísérte Kárpátaljára többek között a segélyakcióhoz csatlakozott olimpiai-, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, Vári Attila, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, dr. Kiss Tibor, a pécsi Biokom Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A támogatást a Mezőgecsei Hagyományőrzők és Falufejlesztők Egyesülete és a helyi református egyházközség vette át hivatalosan. Ugyanakkor Mester András polgármester elmondta lapunknak, hogy létrehoztak egy segélyezési bizottságot, amelyben a református presbitérium és a görögkatolikus húszas tanács két-két tagja mellett a községi tanács két képviselője és a polgármester kapott helyet, ők hivatottak a támogatás elosztásával kapcsolatban javaslatot tenni,  messzemenőkig figyelembe véve az adományozók akaratát. A végső döntést a község képviselőtestülete hozza majd meg. Mester András elmondta, hogy a támogatás 25–30%-át közösségi célokra, a fennmaradó részt pedig a lakosság közvetlen megseítésére szeretnék felhasználni.
Az adminisztratív ügyek elintézése után a pécsi küldöttség megtekintette a mezőgecsei ambulenciát, a falusi könyvtárat, az óvodát, az általános iskolát és a református templomot. Mester András polgármester bemutatta az 1000 lakosú Mezőgecsét, ahol szerencsére az utóbbi években egyre több gyerek született, így előreláthatólag semmi nem veszélyezteti az óvoda és az iskola működését. Elmondta, hogy a település kilenc éve szervezi a Kárpátalja-szerte ismert böllérversenyt és lekvárfőző fesztivált.
Tudósítónk kérdésére válaszolva Páva Zsolt polgármester elmondta, a városi önkormányzat mellett a BIOKOM Nonprofit Kft., Pécs város közterület-fenntartó és hulladékgazdálkodó cége, továbbá a Vári Attila olimpiai bajnok vízilabdázó által vezetett Pécsi Sport Nonprofit Zrt. és a Pécsi Polgári Szalon Egyesület támogatta Mezőgecse községet.  Nagydobronyba nagyobb összeget vittek, hisz az nagyobb település. Páva Zsolt ígéretet tett továbbá arra, hogy eszközökkel és más módon Pécs továbbra is igyekszik majd segíteni a két községnek, a mostani támogatás nem csak egy egyszeri fellángolás volt. A mezőgecsei műkedvelőket meghívta Pécsre, az augusztusi Magyarok Kenyere Ünnepségre, húsz gyerek számára nyári üdülési lehetőséget ajánlott fel, illetve Vári Attila egy ifjúsági sportversenyen látja majd vendégül a sportoló kárpáataljai fiatalokat.

Badó Zsolt