Megerősödtek a kelet-ukrajnai szakadárok

2015. május 2., 14:31

Kelet-Ukrajnában, az oroszbarát szakadárok által ellenőrzött területen mintegy 50 ezres hadsereg jött létre, amelyet orosz kiképzők készítenek fel az ukrán fegyveres erők elleni harcra – közölte Andrij Taranov, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője pénteken a Szabadság rádiónak adott nyilatkozatában.

Arra a kérdésre, hogy képes-e megvédeni magát Ukrajna egy ekkora haderővel szemben, a tisztségviselő kijelentette: „az ukrán fegyveres erők mennyiségi és minőségi szempontból, valamint technikai felszereltségüket tekintve képesek válaszolni minden kihívásra”.

Emlékeztetett arra, hogy eddig négy részleges mozgósítási hullám zajlott le, jelenleg van folyamatban az ötödik. Szavai szerint nagy arányban vannak olyanok, akik egy év szolgálatot már letöltöttek, és önként folytatják tovább. „Ezek az emberek komoly harci tapasztalatokkal rendelkeznek” – tette hozzá Taranov. Példaként említette erre a 25-ös és a 95-ös légi deszant dandárt.

Taranov közölte, hogy Ukrajna védelmének biztosítása jelenleg elsősorban a tüzérségre épül. Kérdésre válaszolva biztosított afelől, hogy harci repülőgépek bevetése esetén a légelhárítás is készen áll megvédeni az országot.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)