Aki tudományos magyarázatot adott a Medárd-napi népi időjárási megfigyelésre

2015. május 20., 08:53 , 749. szám

A magyar földrajztudomány sok kimagasló képviselővel büszkélkedhet, köztük Lóczy Lajossal, a kiemelkedő Ázsia-kutatóval, Prinz Gyulával és Stein Auréllal, a Tien-san hegység, illetve a Tarim-medence legjelentősebb feltáróival. És Cholnoky Jenőt sem hagyhatjuk ki a sorból, aki éppúgy végzett tudományos megfigyeléseket Erdélyben, mint a Jangce szubtrópusi deltavidékén, vagy épp az északi-sarkvidéki Spitzbergák szigetcsoporton, s aki – egyebek mellett – tudományos magyarázatot talált a Medárd-naphoz kötődő népi időjóslási hiedelemre.

A leendő tudós 1870. július 23-án, Veszprémben jött világra, Cholnoky László ügyvéd és Zombath Krisztina gyermekeként. Az elemi iskolát szülővárosában, gimnáziumi tanulmányait részben ugyanitt, részben Pápán végezte el. Már középiskolás korában felébredt benne az érdeklődés a földrajz iránt.  Földrajztanár szeretett volna lenni, de apja lebeszélte tervéről. „Csak jót akarok neked, fiam, a tanárok, tudósok mind szegények” – mondogatta neki, s a szülői intelmek hatására a fiatalember a budapesti Magyar Királyi József Műegyetemre iratkozott be, hogy a magasabb fizetéssel kecsegtető mérnöki pályán fusson be karriert.

Folyammérnöki diplomája megszerzése után tanársegédi állást kapott a műegyetem vízépítési tanszékén. Ám a földrajz iránti szeretete sem múlt el, s miután megismerkedett és összebarátkozott az akkor már világhírű Lóczy Lajossal, újult erővel lobbant fel benne kamaszkori vágya. A nagy Ázsia-kutató meghívta maga mellé asszisztensnek a Budapesti Tudományegyetem Földrajz Tanszékére, s Cholnoky Jenő el is fogadta az ajánlatot. Lóczy felismerte benne a földrajztudósi tehetséget, s azzal a feladattal bízta meg, hogy a helyszínen tanulmányozza a Kínai-alföldön végighömpölygő hatalmas folyamok: a Sárga-folyó és a Jangce deltavidékét, és derítse ki mederváltozásaik okait. A fiatal kutató örömmel elvállalta a megbízatást, s a vallás- és közoktatási minisztériumtól kapott szerény ösztöndíjjal a zsebében, 1896-ban a Távol-Keletre utazott. Bérbe vett egy jellegzetes kínai hajót – dzsunkát –, s azzal járta be a Jangce deltáját, hogy választ találjon a kérdésre: a folyam két fő torkolati ágán kívül valóban létezett-e az ősi kínai krónikákban említett harmadik ág is. A terepet kutatva rá is jött, hogy hajdan tényleg létezett a folyóág, mely Kan-fu kikötővárosnál hullámzott bele a Kelet-kínai-tengerbe. Hidrográfiai (vízrajzi) méréseket is végzett a két folyó torkolatában, magyarázatot talált a Jangce-delta keletkezésére, illetve a Sárga-folyó mederváltozásaira. Emellett utazást tett északra, a Góbi-sivatag pereméhez, tanulmányozta a lösztakaró képződését, valamint a futóhomok mozgását. Majd kutatóutat tett Kína északkeleti tartományában, Mandzsúriában, ahol felfedezett egy csaknem százezer négyzetkilométer kiterjedésű bazaltfennsíkot, mely addig ismeretlen volt a nyugati tudomány számára. S mindezeken kívül naplójában 1235 rajzot készített, többségében helybeli használati eszközökről, lakóházakról, melyeknek a néprajzkutatók is hasznát vették. Egyszemélyes expedíciója utolsó évében, 1898-ban azonban az élete is veszélybe került, amikor az európai nagyhatalmak erősödő kínai befolyása és terjeszkedése miatt minden nyugati emberben ellenséget látó helybeliekből álló tömeg meg akarta lincselni, és csak a segítségére siető katonák mentették ki szorult helyzetéből. Hazatérése után pedig – szaktanulmányai mellett – megírta első nagy sikerű ismeretterjesztő művét, A sárkányok országából c. könyvet.

Lóczy Lajossal együtt földgázlelőhelyek után kutatott Erdélyben, 1905-ben pedig a kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem földrajz tanszékének a vezetője lett. Magas szintre emelte a földrajzoktatást, s alaposan be is járta Erdélyt, részletesen tanulmányozta és leírta az országrész természeti viszonyait. Emellett további két nagy külföldi kutatóutat is tett, előbb – 1910-ben – a Jeges-tengerben (más néven: Északi-sarki-óceánban) fekvő Spitzbergák szigetcsoportjára, ahol a tundrát, a hideg, sarkvidéki éghajlat felszínformáló hatásait, a fagyaprózódásos folyamatokat, a törmelékfelhalmozódásos térszíneket tanulmányozta, és magyarázatot talált az ún. poligonális tundratalajok keletkezésére, melyek a hőmérsékletingadozások miatt bekövetkező szakaszos olvadások és fagyások következtében jönnek létre. Majd miután az Amerikai Földrajzi Társaság meghívta az egyesület megalapításának 60. évfordulója alkalmából megrendezett nemzetközi konferenciára, 1912-ben, a földrajztudós-politikus gróf Teleki Pál társaságában nagyszabású tanulmányutat tett az Egyesült Államokban, az Atlanti-óceántól a Csendes-óceán partjáig.

Tudományos munkássága során jelentős eredményeket ért el a karsztkutatásban, a folyóteraszok képződésének vizsgálatában, s ő adott magyarázatot az ún. „európai monszun” jelenségre, mely összecseng a népi időjóslásban szereplő Medárd-napi hiedelemmel. Eszerint ha június 8-án, Medárd napján esik az eső, akkor negyvennapos esős időszak következik. Cholnoky a jelenséget azzal magyarázta meg, hogy tavasz végén az európai szárazföld felett jóval magasabbra emelkedik a levegő hőmérséklete, mint az Atlanti-óceán fölött. Az így létrejövő hőmérsékletkülönbségek miatt megindul a nedves, hűvös óceáni légtömegek beáramlása a szárazföld felé, a hirtelen bekövetkező hidegbetörés pedig magával hozza a zivatarokat, az esőket és a hetekig elhúzódó hűvös, csapadékos időt…

Az I. világháborús összeomlás és Erdély 1919-ben bekövetkezett román megszállása azután véget vetett kolozsvári tevékenységének. Több tanártársával együtt el kellett hagynia az országrészt, s 1919 novemberében tehervonaton érkezett meg Budapestre. A következő évben viszont tanári állást kapott a Budapesti Tudományegyetemen, ahol nyugdíjazásáig dolgozott. Legkedveltebb munkaterülete a felszínalaktan (geomorfológia) volt, s W. M. Davis amerikai földrajztudós szemléletét honosította meg a magyarországi földrajztudományban, mely szerint a domborzati formák szakaszos (ciklikus) lepusztulási folyamatok következményeiként alakulnak ki. Nagy sikerű tudományos ismeretterjesztő műveket is írt, melyekben jó írói érzékkel, a nagyközönség számára is érthető módon mutatta be a földrajzi folyamatokat, jelenségeket.

Hetvenéves korában nyugdíjba vonult, elbúcsúzott a tanári katedrától, de otthonában tovább folytatta tudományos munkásságát. A II. világháború idején írta meg egyik főművét, az ötkötetes Emberföldrajzot. Ám később rákbetegség alakult ki nála, s 1950. július 5-én, Budapesten örökre lehunyta szemét. (Forrás: Wikipédia)

Lajos Mihály