Harkiv megyében elfogták a gépkocsira gránátot hajító ATO-veteránt

2015. május 25., 19:05

Elfogták a rendvédelmi szervek a Harkiv megyei Kupjanszkban azt a terrorellenes művelet övezetét (ATO) megjárt férfit, aki gránátot hajított egy utasokat szállító személygépkocsiba – jelentette az UNIAN.

A hírügynökség a helyi rendőrség tájékoztatása nyomán azt írja, az esetről egy 25 éves nő tett bejelentést múlt héten, aki elmondta, hogy az ismeretlen férfi a letekert szélvédőn át hajította az RGD–5 típusú kézigránátot a gépkocsiba, amelyben a férjével és egy ismerősükkel utaztak, majd eltűnt a tetthelyről. A gránát nem robbant fel, így az autó utasai nem sérültek meg.

A helyszínre kiszállt a rendőrség, a nyomozás megállapította, hogy a cselekményt egy 43 éves helyi lakos követte el. A gyanúsított otthonában végzett házkutatás során előkerült még egy RGD–5 típusú gránát. Ugyancsak megállapítást nyert, hogy a férfi részt vett az ATO-ban, onnan hozta magával a robbanóeszközöket.

A gyanúsítottat őrizetbe vették, az ügyben lőszerrel, fegyverrel, robbanóanyaggal való visszaélés vádjával indult bűnügyi eljárás.

(unian.ua/Kárpátalja)