Pünkösdi ünnepség Zápszonyban

2015. május 27., 09:13 , 750. szám

Május 24-én harmadik alkalommal szervezte meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Zápszonyi Alapszervezete mára hagyományossá vált pünkösdi ünnepségét.

A helyi kultúrházban megtartott rendezvényen Csatáry Zsolt, az alapszervezet elnöke, az esemény főszervezője köszöntötte a megjelenteket, köztük Sin Józsefet, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének (KMKSZ BKSZ) elnökét, valamint a helyi református egyházközség jelen lévő képviselőit. Köszöntőjében Csatáry Zsolt pünkösd, illetve nemzeti és egyházi ünnepeink üzenetéről és azok fontosságáról beszélt. Cseresznye Albert, zápszonyi református lelkész szintén a pünkösd lényegéről, a szeretet fontosságáról, a szentlélek beteljesedéséről szólt.

Az ünnepségen fellépett a Zápszonyi Református Vegyes Kar, a Zápszonyi Általános Iskola művészeti csoportja különböző táncokkal, verssel, továbbá a zápszonyi Őszirózsák Nyugdíjasklub énekkara helyi dalokkal.

Az egyházi énekek, dalok és táncok után a Kokas Banda fellépése következett.

A műsorszámokat követően Csatáry Zsolt mondott köszönetet a KMKSZ BKSZ-nek a támogatásért, az alapszervezet aktivistáinak a szervezésben és lebonyolításban való részvételért és Dávid Líviának, a kultúrház művészeti vezetőjének.

A harmadik zápszonyi pünkösdi ünnepséget a Kokas Banda jóvoltából jó hangulatú táncház zárta.

er