Játék, élmény, tanulás…

Nemzetközi gyermeknap Csapon

2015. június 3., 09:42 , 751. szám

Kilencedszer szervezett a KMKSZ Csapi Alapszervezete a Csapi 2. Sz. Széchenyi István Középiskola udvarán gyermeknapot május 31-én, vasárnap. A KMKSZ járási rendezvényei közé tartozó csapi gyermeknapra a határvárosban élő gyerekek mellett az Ungvári járás településeiről is sok kiskorú látogatott el szüleivel, ahol egy napig mindenki csak az ő szórakoztatásukért dolgozott.

Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének és Csapi Alapszervezetének elnöke nyitotta meg a gyereknapot, köszöntve a gyerekeket és a szülőket. Elmondta, hogy nagyon sokan dolgoztak azért, hogy a legkisebbek igazán jól szórakozzanak. Köszönetet mondott a rendezvény támogatóinak, Magyarország Miniszterelnökségének és Ungvári Főkonzulátusnak, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesületnek, illetve az ajándékokat felajánló Dorcas Kárpátaljai Jótékonysági Alapítványnak, valamint Jermolov Szilvia magánszemélynek és Kovács Istvánnak, a Karpatiaservis Kft. vezetőjének, Furda Csabának és a szürtei Italia Snack & Pizza pizzériának, valamint a hangosításért felelős Balogh Sándornak, a műsorvezetést vállaló Komonyi Viktóriának, a nyugdíjasklub aktív tagjainak, a Csapi KMKSZ Alapszervezet választmányának, akik egy napon át dolgoztak azért, hogy a gyerekek kedvében járhassanak.

Köszöntötte a gyerekeket Maha László is, a Csapi 2. Sz. Széchenyi István Középiskola igazgatója, majd a Melnyik Enikő vezette Harmónia Énekegyüttes kiskórusának tapsolhattunk. Születésnapján tortával köszöntötték felnőttek és gyerekek a gyermeknap rendszeres résztvevőjét, a salánkról érkezett Kész Margit néprajzkutatót. Ezután Ragány István ungvári magyar konzult és feleségét vette körül az összes gyerek, akik a főkonzulátus ajándéklufijait kezdték szétosztani a csöppségek között. Végül minden gyereknek jutott héliummal töltött léggömb.

A gyermeknapon a Nagybe­regről érkezett Furman Éva és Szarka Adrienn körmöcskézésre és gyöngyszövésre tanították a gyerekeket, Hidi Endrétől, Ukrajna érdemes művészétől elleshették az agyagedény-készítés csínját-bínját, volt akinek Endre bácsi segítségével tetszetős tárgyakat sikerült formázni agyagból, másoknak csak a ruhájukat sikerült összeagyagozniuk. A salánki Kalanics Évától és fiától a makramézást, a krepp-papír megmunkálást és fadarabdíszítést lehetett tanulni. Cibulyás Marianna és Pribula Szabina gyurmázott és origamizott Sütő Marika néni vezetésével, aki a csapi iskola aranykezű nyugalmazott pedagógusaként állandó résztvevője a csapi gyermeknapnak. Molnár Tünde tanárnő festést tanított, Szabó Beátával üveget festhettek a gyerekek, a nagydobronyi Tóth Erzsébet tojásfestést tanított a gyerekeknek. Mint mindig, óriási siker volt az arc- és testfestés, a gyerekek sorban álltak, hogy Komonyi Viktória, Ádám Veronika, Szabó Annamária, Palkó Vivienn, Román Adrienn, Ködöböcz Anita és Szabó Dani különböző mintákat fessen az arcukra és a kezükre.

Sok gyerek kereste fel Lendvai Edit vajákos asszony sátrát is, akinél gyógyteát kóstolhattak, illatzsákot készíthettek, hogy este a párnájuk mellé téve jobban aludjanak, illetve készíthettek természetes anyagokból ápoló krémet is, amellyel a testüket kenegethették. Tudósítónknak a Lakitelekről jött Lendvai Edit elárulta, hogy az illatzsákok levendulából, kamillából és rózsasziromból készültek, a gyógytea alma, borsmenta és csalán felhasználásával készült, a krém pedig sheavajból, olívaolajból, mandarinolajból, mandulaolajból és kakaóvajból készült.

Óriási sikert aratott idén is, főleg a fiúk körében Kész Barnabás történelemtanár, hagyományőrző, aki íjászkodni tanította a gyerekeket, lőhettek a honfoglaló magyarok által használt visszacsapó, összetett reflexíjakkal, megnézhették, milyen díszes, veretes öveket viseltek eleink, milyen tegezekben tartották íjaikat és nyilaikat, kezükbe vehettek fokost, szablyát, fejükre tehették a bőrsisakot és megfújhatták a szarukürtöt is. Az aszfaltrajzversenyt Szaniszló Marianna és Takács Györgyi szervezte, 26 gyerek vett benne részt, a győztesek értékes ajándékokat kaptak, első helyezett lett a különböző korosztályokban: Begela Kitti, Kovács Nikolett és Jermolov Lilla, Radócsics Friderika, Viszotszki Karolina, Dankánics Dóra és Dankánics Dominik. Különdíjat kapott még az ötéves Bereczky Tamás és a tavaly érettségizett Szabó Dániel. Minden évben óriási sikert arat a csapi tűzoltóság viharvert tűzoltóautója, amelybe idén is nagyon sok gyerek be akart ülni, hogy fejükbe húzva a sisakot, igazi tűzoltónak képzelhessék magukat. Volt ugrálóvár, trambulin, körhinta, valamint kisállatsimogató, Bereczky Zsuzsának köszönhetően nyuszit, és aranyos kiskecskéket is lehetett simogatni.

Kovács Géza, a Kárpátaljai Állami Rádió- és Televízió-társaság nemzetiségi műsoraiért felelős igazgatója és testvére, Kovács László szervezte a kispályás labdarúgótornát, amelyen a harmadik helyért a Csapi 2. Sz. Széchenyi István Középiskola 5. és 6. osztályának csapatai küzdöttek meg egymással, a rendes játékidőben 3-3-as döntetlen született, a győzelmet hetesekkel a hatodikosok szerezték meg. A döntőben a csapi magyar iskola 8. osztályosai és a Tiszaásványi Általános Iskola csapata találkozott, 5-2-re a csapi nyolcadikosok győztek, így ők lettek a torna győztesei, de mindegyik csapat kapott ajándékokat, hűtő-mágnest és fagylaltot. A döntő résztvevői könyvcsomagot is kaptak a szervezők jóvoltából.

Az önfeledten szórakozó gyerekek után rohangáló szülők és nagyszülők közül többen fáradtan estek be az egészségügyi sátorba, ahol a vérnyomásukat és vércukorszintjüket ingyenesen megmérte dr. Szabó Erika és dr. Szabó Miklós. A nap egyik attrakciójaként a nyíregyházi Szivárvány Bábszínház bemutatta Piroska és a farkas fordulatokban gazdag, izgalmas történetét.

Mindenkit lenyűgözött Csirmaz András soproni bűvész, aki együtt varázsolt a gyerekekkel és a közönségből kiválasztott hölggyel, akinek a kezéből varázslatos módon került át egy aláírt kártyalap sarka egy ép citrom belsejébe. A gyerekek a bűvészt az előadás után is hosszasan faggatták például arról, hogy hogyan tudta visszavarázsolni a kólát az üres dobozba, de ő ahelyett, hogy leleplezte volna a trükkjeit, újabb és újabb hihetetlen türkökkel kápráztatta el a körülötte álló gyerekeket.

A sok-sok érdekes programnak köszönhetően a gyerekek és szüleik is megéheztek, de senki sem maradt éhen, hisz a KMKSZ Csapi Nyugdíjasklubjának aktív tagjai ízletes ételekkel kínálták a gyermeknap résztvevőit. Volt babgulyás, töltött káposzta, zsíros kenyér, bodzaszörp és pizza, valamint fagylalt a támogatóknak köszönhetően. A program sikerét jelzi, hogy estefelé több gyerek azt kérdezte: „Mikor lesz megint gyereknap?

Badó Zsolt