Jöhet az új határidős betét

2015. június 4., 21:30

Az elnök ellátta kézjegyével az Ukrajna egyes, a határidős betétek visszafizetésének feltételeivel kapcsolatos jogszabályainak módosításáról (№ 424-VIII) című törvényt, melyet a Legfelsőbb Tanács ez év május 14-én fogadott el – jelentette az államfő sajtószolgálata nyomán az UNIAN hírügynökség.

A tájékoztatás szerint a törvény célja a bankrendszer stabilizálása a működési források alakításáért felelős mechanizmusok szabályozása révén. A jogalkotó e célból módosította a szerződéses viszonyokat szabályozó Polgári Törvénykönyvet, illetve Ukrajna törvényét Az értékpapírokról és a részvénypiacról, amely a takarék- és letéti jegyek utáni elszámolást szabályozza. Az új szabályozás értelmében mostantól a bankok ügyfeleinek a szerződés lejárta után áll majd módjukban hozzájutni lekötött betétjeikhez és az azok után felszámított kamatokhoz.

A betétesek érdekeinek védelmében (amennyiben nem követelik a lekötött betéteik visszafizetését mindjárt a futamidő lejártakor), illetve elkerülendő a visszaéléseket a bankok részéről, amelyek abban érdekeltek, hogy minél tovább a számukra kedvezőbb feltételek mellett dolgozzanak ügyfeleikkel, a betéti szerződés csak a betétes kezdeményezésére hosszabbítható meg. Vagyis a betét lekötésére vonatkozó megállapodás meghosszabbítása csak úgy lehetséges, ha az ügyfél személyesen új szerződést köt.

Korábban, a törvény első olvasatban való elfogadása kapcsán a Dzerkalo Tizsnya hetilap internetes változata azt írta, hogy az új feltételek nem vonatkoznak a törvény életbe lépése előtt lekötött betétekre. A törvénytervezetet jegyző Pavlo Rizanenko képviselő, az illetékes parlamenti albizottság elnöke akkor elmondta: az új jogszabály két típusra osztja a pénzbetéteket: lekötött betétekre és látra szóló betétekre (az időelőtti visszatérítés lehetőségével). A látra szóló betétek esetében a visszafizetés módja nem változik, azaz a betéteseknek jogukban áll első felszólításra visszakapni a pénzüket. A banki lekötött betét esetében is van lehetőség a betét azonnali visszatérítésére, ám csak abban az esetben, ha ezt a lehetőséget előzetesen rögzítették a lekötött betéti szerződésben.

(zn.ua/Kárpátalja)