Elindult Kárpátaljára a Boldogasszony-kiállítás

2015. június 9., 19:11

Körútra indul a Kárpát-haza Galéria Boldogasszony-vándorkiállítása. Elsőként Kárpátaljára viszik az 55 kortárs magyar művész Mária-ábrázolását bemutató tárlatot. A hírt Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke osztotta meg az MTI-vel.

A május 9-től június 7-ig a budapesti Várkert Bazárban bemutatott kiállítás júniusban Ungváron, júliusban pedig Beregszászban lesz látható. Kárpátalja után székelyföldi városok – Csíkszereda, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy és Gyergyószentmiklós – látják vendégül a tárlatot.  A tárlat Erdély városai után a Délvidékre, majd a Felvidékre utazik, a tervek szerint visszatér még Kárpátaljára is, de a nyugat-európai diaszpóra közösségeihez is el szeretnék juttatni. Az útiterv egyelőre jövő tavaszig készült el, de „szándékaink szerint egészen 2018-ig vándorol majd a tárlat, melynek útvonalát a megfogalmazódó igények szerint próbáljuk kijelölni” - fogalmazott Szász Jenő.

A kiállításon 55 kortárs művész Boldogasszony-ábrázolása látható – mondta Szász Jenő, hozzátéve, hogy ez olyan összefogás, ami túlmutat a művészeti értékén. Ilyen nagyszámú alkotó ritkán állít ki közösen egyetlen témában – hangsúlyozta. A kiállítás a jubileumi Mária-évhez kapcsolódik, amelyet Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és a Csíksomlyói Ferences Kolostor hirdetett meg a 2014. szeptember 14. és 2015. szeptember 15. közötti időszakra abból az alkalomból, hogy ötszáz éves a csíksomlyói Szűz Mária-szobor.

A tárlaton mások mellett Gyulai Líviusz Kossuth-díjas grafikus, Hager Ritta Kossuth-díjas textilművész, Haris László Balogh Rudolf-díjas fotóművész, Jankovics Marcell Kossuth-díjas grafikus, filmrendező, Kárpáty Tamás Munkácsy Mihály-díjas festőművész, Kő Pál Kossuth-díjas szobrász, Kubinyi Anna Kossuth-díjas textilművész, Kunkovács László Kossuth-díjas fotóművész, néprajzkutató, Kusztos Endre, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett grafikus, festőművész, Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrász, Móser Zoltán Balogh Rudolf-díjas fotóművész, Petrás Mária, Magyar Örökség Díjjal kitüntetett keramikus és Somogyi Győző Kossuth-díjas festőművész, grafikus alkotásai láthatók.

(sikerado.hu/VV)