Él, és élni fog!

A nemzeti összetartozás napján

Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a Pásztor Ferenc Közösségi Ház új nagytermében emlékeztek a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség tagjai a trianoni békediktátum aláírására annak 95. évfordulóján.

Az esemény kezdetén Molnár János, a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség plébánosa szólt az emlékezőkhöz. Nagy-Magyarország térképére mutatva Nick Vujicicról, arról a fiatalemberről beszélt, aki úgy él teljes életet mint ember, mint férj és édesapa, hogy kezek és lábak nélkül született. „Ha megnézzük a térképet, láthatjuk, hogy 95 évvel ezelőtt Magyarországnak levágták a végtagjait. Kéz és láb nélkül maradt az ország, mégis él, mert van szíve. A szíve mi vagyunk, a magyar nemzet. Mert az országot lehet szabdalni, de a nemzetet nem. Ameddig magyarul gondolkodó, magyarul beszélő, magyarul álmodó emberek, gyermekek, fiatalok vannak a világon bárhol, addig a magyar nemzet él, addig a magyar népnek dobog a szíve, addig mindig friss erő kerül ebbe az organizmusba. Mi vagyunk ezt a friss erőt hordozó szív.” A nemzeti összetartozás napján arra kell gondolnunk, hogy egy nemzet vagyunk a minket elválasztó határok ellenére is. S azok leszünk mindig, bár nem tudhatjuk, mikor és merre vándorolhatnak majd a határok. „Együtt dobban a szívünk, magyarok vagyunk, bárhol is élünk.” Ez köt össze bennünket, akár itt, akár az anyaországban, akár a tengeren túl élünk.

A megemlékezésen a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség Krajnik Irén vezette Szent Kereszt Kórusa és a Beregszászi Nyugdíjasklub – szintén Krajnik Irén vezetésével – versekkel és énekekkel emlékezett a szomorú eseményre, hazánk megcsonkítására. Előadásukban a verseken és dalokon keresztül szóltak nemzetünk eme tragédiájáról, a magyar valóságról, újraéledésről, reményről, harcról és küzdelemről. Mindezeket legjobban talán Sajó Sándor Magyar fiú éneke című versének sorai foglalják össze: „Amikor én születtem/E csonka ország gyermekének,/Már szomorú volt itt az élet;/Csak nőttem, növekedtem/A nyomorúság kenyerén /S ez nem tejben, csak könnyben ázott, […] Tudom, mért volt oly bús a gyermekségem:/Azért, mert nincsen Magyarország! […] Most nincs hazám, de – úgy segéljen! – /Lesz még, mert visszafoglalom!”

Espán Margaréta