A kárpátaljai magyarságért szólt a zene

2015. június 10., 10:36 , 752. szám

A segítség nem áldozat, hanem hazafias kötelesség, és a szavaknak csak akkor van értékük, ha azokat tettek követik – hangsúlyozta Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke a kárpátaljai magyarság megsegítésére rendezett jótékonysági gálahangversenyen vasárnap, a Pesti Vigadóban.

Fekete György felidézte, hogy a Vigadó épületében egész vasárnap jótékonysági programokat tartottak; délelőtt az irodalom „idézte meg az összetartozás szellemét zenei kísérettel”, majd gyermekek számára vetítettek animációs és rajzfilmeket, rendeztek táncházat, este pedig gálakoncertre várták a segíteni vágyókat. Kiemelte: a gyűjtőakció segítségével befolyt összeget a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány közreműködésével az ottani magyar művészeti iskolákban tanuló gyermekek és családjaik támogatására ajánlják fel. „Példa ez a nap arra, hogy a művészet jótékony szelleme miként adhat a materiális jótékonyság számára erkölcsi indoklást” – tette hozzá.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarság történelmének egyik legsúlyosabb válságát éli át ebben az időszakban, annak ellenére, hogy ezekből a válságokból és nehézségekből az elmúlt száz évben is bőven kijutott a közösségnek. „Sorsunkat talán a legjobban az jellemzi, hogy a nagyapám az Osztrák–Magyar Monarchiában született, édesapám Csehszlovákiában, én a Szovjetunióban, a fiam pedig Ukrajnában úgy, hogy nem költöztünk sehová szülőfalunkból.” Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani háború súlyos pénzromlást és nagyfokú létbizonytalanságot hozott magával, amely a kinti magyar közösséget gyakorlatilag „afrikai életszínvonalra” vetette vissza. Kiemelte: a kárpátaljai magyarság szülőföldjén, de továbbra is a nemzet részeként kíván fennmaradni, ehhez azonban fenn kell tartania oktatási rendszerét és művészeti képzéseit. Brenzovics László egyben köszönetét fejezte ki azért az önzetlen támogatásért, amellyel a magyar kormány, a magyarországi önkormányzatok, az anyaországi állami és civil szervezetek igyekeznek felkarolni a nehéz helyzetbe került kárpátaljai nemzetrészt.

A jótékonysági nap délelőttjén a színházművészeti tagozat tagjai Farkas Árpád, Ferenczes István, Grendel Lajos, Kányádi Sándor, Király László, Tőzsér Árpád, Vári Fábián László, Ágh István, Czakó Gábor, Kiss Anna és Temesi Ferenc műveiből olvastak fel. A népzenei és néptáncműsorban fellépett mások mellett a Vasas Táncegyüttes Obsitos Csoportja, az Ürömi Bot-ladozók Táncegyüttes, a Csepel Táncegyüttes, a Zalka-Bólyai Táncegyüttes, a Tököl Táncegyüttes és a Kóló zenekar, a Duna Művészegyüttes szólistái, a nyárádszeredai Bekecs Együttes, valamint a kárpátaljai Borzsa-Vári Népzenekar, a gálakoncerten pedig a Zuglói Filharmónia Szent István Király Szimfonikus Zenekara adott elő részleteket Georges Bizet és Erkel Ferenc műveiből.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)