Csoóri Sándor: Pihenés patakparton

Mint kerek betonkeverő,

forog ott fönn a nyári Nap,

dőlnek belőle remegő,

finom szemcséjű sugarak.

Egy patak partján hűsölök,

árnyékot vet a parti sás.

Szemembe piros derű gyűl:

katicabogár-villogás.

Dél van, kábító június,

delelni ledől a világ,

csupán az erdő fekszik ki

a dombra, süttetni magát.

Ritkás széliben rózsaszín

csorda ácsorog – s tehenek

lelógó farka meg-meging,

mint lusta harangkötelek.

Pihen, hever a pásztor is,

újságot forgat álmosan.

Kutyája vízben lefetyel,

tűzpipacs nyelve lázban van.

Boldog vagyok, mert szép a nyár

s végre nyűg nélkül lehetek.

Ahhoz se kell most értenem,

mit a világból megvetek.

Csak hang, csak szín, csak mozdulat

férkőzik hozzám – épp elég,

hogy én dúdoljam nektek el

a pompázó nyár énekét.

Kotyog a patak, hallgatom,

vízében kölökgólya áll,

lábát csiklandja liliom

s átfonja selymes békanyál.

Akár azt is mondhatnánk, hogy egy kivételes Csoóri Sándor-verssel állunk szemben, tudniillik e költeményben nincsen semmi történelmi áttétel, politikai párhuzam vagy valamilyen egyéb, többnyire a közösséget is érintő vonatkozás. Vagyis semmi eddig megszokott. Minden jel szerint tehát a Pihenés patakparton c. költemény valóban megfelel a címnek: egy pihenés képei villannak elénk.

Ezt a csendéletszerű helyzetet még inkább megerősíti a hatodik versszak. Nem is annyira a szakasz felvezetése, hogy „Boldog vagyok, mert szép a nyár, s végre nyűg nélkül lehetek”, mint inkább a harmadik, negyedik sora utal erre. Mert az „Ahhoz se kell most értenem, mit a világból megvetek” sorok alighanem épp azokra a dolgokra utalhatnak, melyek egyébként mindig beleszüremkednek a jól megszokott Csoóri Sándor-versbe, hogy miféle igazságtalanságok és mennyi csalárdság közepette telnek a hétköznapjaink. Ez a két sor mintha valóban magyarázná, hogy miért ilyen pihentető és csakis pihenésről szóló költemény születhetett végre.

Mindemellett a szerző mégsem hazudtolja meg magát: tökéletesen lehet érezni, hogy ez is épp olyan mai költemény, mint amelyekben szó esik a „világból megvethető” dolgokról. Mai, hiszen a pásztor mit csinál ebben a versben? Újságot olvas. Még ha kissé álmosan is, de a csendéletben benne van tehát a korszerű világ, aminek pedig ennél is jobb bizonyítéka a költemény nyitó sora. Itt a szerző a forgó nyári napot egyenesen „kerek betonkeverőnek” mondja. Szó se róla: elég merész mai kép…

Penckófer János