Gyereknap Beregrákoson

2015. június 17., 09:42 , 753. szám

Beregrákoson június 14-én megrendezésre került a 2. gyermeknap a helyi iskola udvarán.

A program megnyitóján Tóth Margit, a KMKSZ Beregrákosi Alapszervezetének elnöke köszöntötte a gyermekeket, a szülőket, a nagyszülőket és a vendégeket: Gulácsy Gézát, a KMKSZ alelnökét, továbbá az 1. számú óvoda vezetőnőjét, a munkácsi cserkészek képviselőit – Holub Teodort, Popovics Bencét, Popovics Kingát – és György Mártont, a Segíts Kárpátaljának program képviselőjét Magyarországról.

Gulácsy Géza elmondta, hogy a felnőttek úgy döntöttek, hogy az év 365 napjából „egy napot” a gyermekeknek szentelnek, hisz a gyermekek a jövő nemzedékei. Ez a nap jó arra, hogy mindenki jól érezze magát, és szép emlékeket gyűjtsön, amiről majd mesélhet gyermekeinek, unokáinak.

Vass Sándor, a Beregrákosi Általános Iskola most érettségizett tanulója elszavalta Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért című versét. Majd táncosok léptek a „színpadra”. Az óvodások sem maradtak ki, Oljusinec Anasztázia és Viktória egy kétszemélyes rövid jelenetet adott elő.

A műsor után kezdetét vette a játék, a móka és a kacagás. A cserkészek együtt rajzoltak, játszottak a gyerekekkel, céllövöldét szerveztek. Az iskola tanárai is buzgón serénykedtek: volt itt arcfestés, akadályverseny, buborékfújás műanyag üvegek segítségével, makramézás, gyöngyfűzés, játék egy hatalmas színes ejtőernyővel.

Aki megéhezett, lángost, fánkot, szendvicset, süteményt, édességet kapott, aki megszomjazott, különféle gyümölcsökből készült kompótot, frissítőt ihatott.

A nap fénypontja a Sodró együttes szereplése volt, amely nemcsak a jó zenéért felelt, de alaposan meg is táncoltatta a jelenlévőket.

Köszönet ezért a napért a KMKSZ-nek.

M. T.