A főügyészhelyettes kevesli az óvadékot

2015. július 8., 19:46

Jelentős összegű kenőpénz elfogadása miatt indítottak eljárást Kijevben két magas rangú ügyészségi tisztségviselő ellen, akiknél a házkutatás során mintegy félmillió dollár készpénzt, valamint drágaköveket, köztük briliánsokat foglaltak le a hatóságok.

A napokban kirobbant korrupciós botrányt komoly sajtófigyelem övezi Ukrajnában.

Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) munkatársai a főügyészséggel együttműködésben múlt vasárnap vették őrizetbe Volodimir Sapakint, a fűügyészség nyomozati főosztályvezetőjének első helyettesét és Olekszandr Kornyijecet, a Kijev megyei ügyész első helyettesét. A két ügyészségi tisztségviselő lefoglaltatta a technikai eszközeit az egyik vállalatnak, amely Kijev megyében homokkitermeléssel foglalkozik. Cserébe azért, hogy „segítsenek” a vállalatnak visszaszerezni az eszközöket, 150 ezer dollárt követeltek, amelyet közvetítőkön keresztül át is vettek.

Kedden a kijevi Pecserszk kerületi bíróság óvadék ellenében szabadlábra helyezte a két őrizetbe vett tisztségviselőt. Az óvadék mértékét Sapakin esetében 3 millió hrivnyában, míg Kornyijec esetében 3,2 millió hrivnyában határozta meg.

David Sakvarelidze főügyészhelyettes szerdán Facebook-oldalán megalapozatlanul alacsonynak nevezte az óvadék mértékét, ami szerinte aprópénz az ilyen magas tisztségben lévő emberek számára.

Szerinte a bíróság az „ellopott pénz egy töredékéért” szabadlábra helyezte a korrupt tisztségviselőket. „Lopj egy milliót, fizesd ki a tizedét, és aludj nyugodtan! Ez az elv működött” – jegyezte meg. Hozzátette: végül az a legfontosabb, hogy az eljárás elindult ellenük.

„Nem állunk meg félúton, makacsul folytatjuk munkánkat azért, hogy minden korrupt tisztségviselő megkapja azt a büntetést, amelyet megérdemel” – hangsúlyozta.

A kiterjedt állami korrupció elleni fellépést fő célkitűzésként jelölte meg a jelenlegi kijevi vezetés. A bíróságok és az ügyészségek reformja, a korrupció megfékezése az igazságszolgáltatásban egyik feltétele volt az Európai Uniónak a társulási megállapodás megkötéséhez, valamint elvárja ezt Kijevtől a hitelprogramot újraindító Nemzetközi Valutalap (IMF) is.

(MTI/Kárpátalja)