Több mint 200 keresztényt menekített ki Belgium Szíriából

2015. július 8., 19:23

Belgium 240 keresztényt menekített ki Szíria második legnagyobb városából, Aleppóból. A menekülteket Belgiumba szállították, hivatkozik a brüsszeli székhelyű belga kormányra a BBC.

A belga kormányszóvivő elmondta, hogy az ott élő, otthonaikban elbújó családok folyamatosan emberi jogaik megsértésének voltak kitéve.

A menekítési hadművelet több mint 3 hónapig tartott a lehető legnagyobb titokban. A belga külügyminisztérium szóvivője tájékoztatójában közölte, hogy civil egyesületek segítségével tudták megvalósítani a keresztény családok kimenekítését, akiknek – mint később kiderült - már élnek rokonaik Belgiumban. A családokat először Libanonba szállították át, ahol a határnál a bejrúti belga nagykövetség képviselői várták őket, akik a civil szervezetek segítségével tovább szállították őket Belgiumba. Az menekült szíriai keresztényeket várhatóan egy belgiumi, erre a célra kialakított menekülttáborban szállásolják majd el egyelőre.

Aleppo városát már három éve dúlja kegyetlen harc, amely a szíriai kormányalakulatok és a dzsihádista aktivisták között zajlik.

A háború előtt Közel-keleten a legnagyobb létszámú, több mint 160 ezer főnyi keresztény lakosa volt a városnak. Belgium az egyike annak a számos európai országnak, amely segíteni akar azokon a keresztényeken és egyéb vallási kisebbségeken, amelyeket üldöznek Szíriában.

(bbc.com/SzR)