A képviselők még nem szánták el magukat a mentességük eltörlésére

2015. július 14., 16:44

Keddi ülésén Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa úgy határozott, hogy folytatja a képviselői és bírói mentesség megszüntetésére vonatkozó alkotmánymódosítási indítvány átdolgozását – jelentette a Dzerkalo Tizsnya hetilap internetes változata.

A törvénytervezetet, melyet ma második olvasatban kellett volna tárgyalniuk és elfogadniuk a honatyáknak, az államfő sürgősséggel terjesztette a parlament elé. A törvény elfogadásához kétharmados vagy alkotmányozó többség, tehát minimálisan 300 szavazat szükséges.

A dokumentum életbe lépése esetén részben hatályon kívül helyezné az Alkotmány 80., a képviselők mentelmi jogára vonatkozó paragrafusát. Ezzel megszűnne az a norma, amely jelenleg kimondja, hogy a parlament hozzájárulása nélkül tilos a képviselőket bíróság elé állítani, előállítani vagy őrizetbe venni.

Ami a bírók mentelmi jogát illeti, a törvénytervezet úgy módosítaná a vonatkozó 126. cikkelyt, hogy a bírót csak a Legfőbb Igazságügyi Tanács hozzájárulásával lehet előállítani, s csak bírósági ítélet alapján vehető őrizetbe, kivéve az emberi élet és egészség elleni súlyos vagy különösen súlyos bűncselekmények elkövetését.

A Dzerkalo Tizsnya emlékeztet, hogy miután a parlament első olvasatban elfogadta, a tervezetet megküldték normakontrollra az Alkotmánybíróságnak, amely azt az Alkotmánnyal összeegyeztethetőnek találta.

(zn.ua/Kárpátalja)