Kirándulás a test titkos jelzéseinek nyomában

Ciklus-show lányoknak, Titkos küldetés a fiúknak

2015. július 29., 10:07 , 759. szám

A serdülő lányok önképét és életérzését nagymértékben meghatározza, milyennek tapasztalják meg és értékelik a testüket, milyen üzeneteket hallanak testükkel – és így saját magukkal kapcsolatban. A saját test értékességének megtapasztalása alapvető fontosságú ahhoz, hogy az egészségünkkel, termékenységünkkel és szexualitásunkkal felelősen tudjunk bánni. A dr.  Elisabeth Raith-Paula német orvosnő által 15 évvel ezelőtt kidolgozott program nagyon elterjedt Európa számos országában, így már Magyarországon is sok serdülő ismerhette meg ez által játékosan a testét. Kárpátaljai magyar gyerekek számára is fontos segítséget nyújt ez a program, egyelőre Fornoson, Nagydobronyban és Beregszászban 34 serdülő lány, 20 fiú és 45 szülő ismerkedhetett meg a programmal, köszönhetően az MFM program két magyarországi képzett munkatársának, Greschikné Török Orsolyának és Horváthné Bozó Andreának.

Török Orsolya tanárnő az MFM-programnak nevezett játékos ismeretterjesztő show felkészített munkatársa, öt gyermek édesanyja, másfél éve tart Magyarországon foglalkozásokat, most ő foglalkozott a lányokkal. Arról kérdeztük, mit ad a gyerekeknek a Ciklus-show?

– A Ciklus-show egy olyan program, ami 11-12-13 éves lányoknak szól, akik épp a serdülés küszöbén állnak, vagy már elkezdték azt. Elisabeth Raith-Paula doktornő először édesanyáknak kezdett el beszélni arról, hogy hogyan beszéljenek a lányaikkal a nővé válásról, meg arról, hogy miért menstruálnak, mi történik a testükben. Aztán az anyukák arra kérték, hogy inkább ő beszéljen a lányoknak, mert sokkal jobban tudja. Ennek a vége az lett, hogy kidolgozott egy programot a lányok számára Ciklus-show címmel, később az igény miatt a fiúk számára is, annak a címe Titkos küldetés. Mind a két program egy egész délelőttöt vesz igénybe, öt órát, szünetekkel együtt. Nagyon sok játék van benne. Játékosan mutatjuk be az egész eseménysort egy hatalmas szőnyegre felépített színpaddal – ez az élet színpada. Ahol a női medencében található szervek vannak és mindennek nagyon kedves neve van.

– Miért fontos ez a szexuál­pedagógiai megelőző program?

– A gyerekek sok esetben a filmekből, az internetről, meg egymástól szedik az ilyen irányú tudásukat. Ami igazából nem tudás, hanem mindenféle tévinformáció összegabalyítva – ez nagyon rossz. Jó dolog tudni a lányoknak, hogy mi történik bennük, miért menstruálnak. Nagyon sok felnőtt nő sem tudja, és éppen ezért nyűgként éli meg, fárasztja, ezáltal sokkal kellemetlenebbnek éli meg a tüneteit. Holott ez egy csodálatos dolog, termékenyek vagyunk, az életet tovább tudjuk adni, hogy az élet egyenlete a mi testünkben válik valóra. Mi hordjuk ki és szüljük meg a kisbabákat. Jó, ha ennek a lányok már tudnak örülni az elején. Sokszor az anyukák megijednek: Jaj most már nagylány a lányom. De ha szépen vezetik be a lányokat ebbe a témába, akkor a lányok is tudnak neki örülni, meg az anyukák is, és jól tudnak vele bánni. A játékos előadás által ez a program az ismeretek mellett egy olyan szókincset ad a szülők meg a gyerekek számára, amely nagy segítség, mert így tudnak majd beszélni arról, ami van. Nem nagyon vannak ehhez szép szavaink, de a program megteremtett ehhez egy újszerű szótárt.

– Magyarországon már sok tapasztalat van a programmal kapcsolatban?

– A program Németországból indult 15 éve. Magyarországon kilenc éve volt az első munkatársképzés, és két évvel ezelőtt egy második. Nagyon sok iskolába hívnak minket. Ez általában úgy működik, hogy egy anyuka hallja a barátnőjétől, hogy annak a lánya részt vett ezen a show-n, és jaj, de jó volt. Akkor ő is szeretné a saját lányának ugyanezt, és ezért megszervezi az iskolában, hogy legyen egy csoport. Egy csoport az körülbelül nyolc-tizenhat gyereket jelent. Így terjed.

– Ön mióta foglakozik ezzel?

– Én tanárként dolgoztam a gyermekeim megszületése előtt. Öt gyerekünk van, tíz és tizenhat éves kor közöttiek. Amikor a legkisebb is elég nagy lett, akkor kezdtem ezzel foglalkozni, mégpedig a legnagyobb fiamon keresztül. Ő részt vett egy ilyenen, utána a barátaival hozzánk jöttek, és nekem lelkendeztek, hogy ez milyen jó volt. Nagyon meglepődtem, hogy a fiúk osztálytársuk anyukájának miért beszélnek ezekről a dolgokról. Utánanéztem, megszerveztem a lányom osztályában, és jött a lehetőség, hogy lehet képzésre jelentkezni. Ez volt két évvel ezelőtt, tehát én másfél éve csinálom, mert a képzés után vizsgázni kellett és összeszedni a kellékeket, amelyek megtöltenek egy nagy utazóbőröndöt. Őszintén szólva, amikor én készültem erre, ötgyermekes édesanyaként is nagyon sokat tanultam. Biztos, hogy a gyerekeknek nagyon sok újat tartogat, de a szülőknek is.

Az emberi testben lezajló folyamatokat bábokkal játsszuk el, annyira szemléletesen, hogy 10-12 éves kislányok is simán értik az egészet.

– Értik a fiúk is, nekik is ebben a korban ajánlják?

– A fiúk számára ugyanebben a korosztályban ajánljuk. Az sokszor kérdés, hogy való-e ez már nekik. A szülők úgy gondolják, hogy az ő fiuk még kicsi, csak legózni szeret. Van aki látja, hogy igaz, hogy legózni szeret, de hogy közben miről beszélnek a barátaikkal, az egy más kérdés. Ha valakinek okos telefonja van korlátlan hozzáféréssel, akkor már kicsi korában, mielőtt nagyon érdeklődne a lányok iránt, már azelőtt olyan dolgokat lát a pornó oldalakon, amelyeknek nincs is közük a valósághoz. Ez nagyon káros, hiszen ha ahhoz akarják mérni magukat, ezzel a későbbi párkapcsolatuk forog kockán. Én azt gondolom, inkább egy picikét hamarabb halljon egy fiú arról, hogy hogyan működik a férfi, hogyan a nő, és hogy lesz a kisbaba. Igaz a fiúk később érnek, emiatt a lányok általában sokkal inkább érdeklődnek a program iránt. De jobb ekkor beszélni a fiúknak is erről, mert később már nagyon szégyellősek.

– Kárpátalján most először találkozhattak ezzel a serdülők?

– Másfél évvel ezelőtt a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete által szervezett nagycsaládos napon a kamaszoknak szervezett programok közül az egyik program ez volt. De direkt módon meghirdetve most volt először Kárpátalján. Van program külön lányoknak, fiúknak, és külön szülőknek. Fornosra Gergely Eszter hívott meg minket, ahol párhuzamosan volt egy program fiúknak és lányoknak, este pedig a szülőknek. Másnap Beregszászban fiúknak, lányoknak majd szülőknek. A szülőknek nagyon röviden, másfél óra alatt mutatjuk be a fiú és lány programot is, amiben van átfedés. Nagydobronyban a harmadik napon csak lány és szülői program volt, mert fiúkat ott nem sikerült összeszedni. Ma pedig a Kezünkben a Jövő Alapítvány nevelőszülőképzésén részt vevőknek mutattuk be a programot. Amennyiben lesz rá igény, azt jelezzék a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete felé, és mi szívesen jövünk. A programról a www.mfm-projekt.hu honlapon lehet érdeklődni.

Badó Zsolt