Ismét Kárpátaljára készül a „munkácsi bizottság”

2015. augusztus 12., 11:49 , 761. szám

Hamarosan ismét Kárpátaljára érkezik, hogy a helyszínen folytassa munkáját a munkácsi fegyveres összetűzés körülményeinek kivizsgálására létrehozott eseti parlamenti bizottság hét tagja – jelentette a mukachevo.net.

A portál szerint a bizottság múlt heti ülésén döntött arról, hogy Tarasz Pasztuh (Önsegítés), Ivan Kruljko (Haza), Mihajlo Papijev (Ellenzéki Blokk), Ihor Moszijcsuk (Oleh Ljasko Radikális Pártja), Andrij Teteruk (Népi Front), valamint a Petro Porosenko Blokkja két képviselője – Mikola Palamarcsuk és a kárpátaljai Valerij Packan – augusztus 18–20-án a négy halálos áldozatot és számos sebesültet követelő fegyveres összecsapás helyszínére utazik.

A Viktor Baloga képviselőhöz közel álló portál az utazás céljáról nem közöl részleteket, ám emlékezetes, hogy korábbi írásában kétségbe vonta a bizottság több tagjának elfogulatlanságát, összefüggésbe hozva őket Szerhij Saranics volt Kárpátalja megyei rendőrfőnökkel, akit a fegyveres összecsapást követően az elsők között menesztettek tisztéből, illetve a konfliktus egyik résztvevőjével, Mihajlo Lanyo képviselővel.

A mukachevo.net július 23-i jelentése szerint Anton Heras­csenko képviselő egy tévéinterjúban közölte, hogy a bizottság két héten belül közzéteheti jelentését, ez azonban mostanáig nem történt meg.

(mukachevo.net/Kárpátalja)