Októbertől újra soroznak

2015. augusztus 15., 13:53 , 762. szám

Október 1-jén kezdetét veszi az őszi behívás a sorkatonai szolgálatra – közölte az UNIAN hírügynökség és az Obozrevatyelj Ihor Szljuszarenkónak, a kijevi városi hadkiegészítő parancsnokság helyettes vezetőjének tájékoztatására hivatkozva.

Szljuszarenko jelezte, lényegében nyáron sem szünetelt a sorkötelesek „behívási forrásainak tanulmányozása”.

„Nem szünetelt az ezirányú munka. Szeptembertől elkezdődnek az egészségügyi bizottságok vizsgálatok – lesz, aki először esik át ezen, mások ismételten. Hiszen voltak sorkötelesek, akik tavasszal valamilyen okból, például egészségi állapotuk miatt, halasztást kaptak” – mondta el Szljuszarenko. 

A hadbiztos közölte azt is, hogy Ukrajna elnökének rendelete értelmében a behívás a sorkatonai szolgálatra november 30-án ér véget.

Az UNIAN emlékeztet, korábban Petro Porosenko elnök, módosítva a vonatkozó rendeletet, meghosszabbította a tavaszi sorozást, amely így május helyett júniusban ért véget. Ugyanakkor az őszi behívás menetrendje nem változott, vagyis októbertől novemberig tart majd. 

(unian.ua/Kárpátalja)