A megújulásról beszélt Németh Zsolt Kolozsváron

2015. augusztus 18., 10:15 , 762. szám

A megújulás kényszeréről beszélt Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke este Kolozsváron, a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján.

Németh Zsolt a reformáció közelgő ötszázadik és a trianoni döntés közelgő századik évfordulója kapcsán felidézte, hogy a reformáció annak idején ,,újrafogalmazta Európát és a magyarságot”, és Trianon után a magyarság is képes volt arra, hogy ,,újrafogalmazza Erdélyt”. A politikus úgy látta, hogy az újrafogalmazás kényszere most, az évfordulók közeledtével is jelen van. Németh Zsolt elmondta, az idei magyar napokra román–magyar politikai nyilatkozatháború közepette kerül sor.

,,Mi nem kívánunk olajat önteni a tűzre, a mi kezünk ki van nyújtva, várjuk azt a román vezetést, amelyik a kölcsönös tisztelet jegyében kész együttműködni velünk” – jelentette ki a külügyi bizottság elnöke.

A hétfő esti nyitógála szónokai és előadói a nehéz sorsú kárpátaljai népekre irányították a figyelmet. A nyitógála előtti köszöntőbeszédében Gergely Balázs, a szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke kijelentette, nem az az erős közösség, amelyik le tudja győzni a másikat, hanem az, amelyik segíteni tud a másiknak.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke felidézte, hogy a kárpátaljai magyarokat is segítségnyújtásra késztette egykor a romániai Ceausescu-diktatúra bukása. Hozzátette, a kolozsvári gesztusban nem is annyira a kárpátaljai iskolások számára szervezett adománygyűjtés a fontos, hanem az, hogy érezhetik az erdélyiek szolidaritását.

A nyitógálán a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja – Hágókon innen és túl című műsorát mutatták be a Kolozsvári Magyar Opera zsúfolásig megtelt termében.

***

Kárpátaljának nagy szüksége van a szolidaritásra, és úgy tűnik, ezt már nemcsak az anyaországtól, hanem Erdélytől is megkapja – mondta Németh Zsolt az M1 aktuális csatornának nyilatkozva. Németh Zsolt gratulált a rendezvény szervezőinek, hogy ezen az ünnepi eseményen gondoltak arra, hogy „Kárpátalján most nem ünnepelnek, hanem gyakorlatilag háborús helyzet van”, amikor olyan helyzetben van egy magyar nemzetrész, mint a kilencvenes években a délvidéki magyarok voltak.

Rendkívül nagy szükségük van a szolidaritásra a kárpátaljai magyaroknak, és úgy látszik, ezt már Erdélytől is megkapják – mutatott rá.

Németh Zsolt arról is beszélt, hogy mintegy négymillió euróból felújították a kolozsvári Farkas utcai református templomot, amely – mint mondta – a Kárpát-medence és egész Délkelet-Európa legjelentősebb egyhajós gótikus temploma, és amely most ismét eredeti fényében pompázik, úgy, ahogyan azt annak idején Mátyás király megálmodta.

Több hasonló projekt is megvalósult a városban az elmúlt időben, ami azt bizonyítja, hogy Kolozsvár valóban Erdély fővárosa, és a város megújul – vélekedett. Hozzátette: e megújulási folyamat része a most kezdődött rendezvény is.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)