Az év végéig nem drágul tovább a szesz

2015. augusztus 19., 20:23

Idén nem tervezik az etilalkohol árának emelését, egy dekaliternyi „Lux” osztályú szesz ára 240 hrivnya marad – közölte az Ukrszpirt szeszipari állami vállalat sajtószolgálatára hivatkozva az UNIAN hírügynökség.

„Augusztus 1-jétől egy dekaliter szesz ugyannyiba kerül, mint júliusban, júniusban és májusban, azaz 240 hrivnyába... Az etilalkohol árának emelése nem szerepel a tervek között idén – áll a közleményben.

Az Ukrszpirt sajtószolgálata megjegyzi, hogy a szeszpiac a vállalat első félévi eredményes munkájának, és a beszerzések megszervezésének köszönhetően stabilizálódott.

„Ma a kukorica tonnáját 2980 hrivnyáért vásároljuk, a búzáét 2850-ért. Viszonyításképpen: még március elején is tonnánként 3500 és 4400 hrivnya között ingadozott a gabona ára. Folyamatosan figyeljük a piaci helyzetet és a lehető leggyorsabban reagálunk minden változásra. Az Ukrszpirt gyáraiban ugyanis a nyersanyag és a gáz aránya a késztermék árában eléri a 90 százalékot – idézi a sajtószolgálat Roman Ivanyukot, a cég megbízott igazgatóját.

(unian.ua/Kárpátalja)