Mezsgyevita

2015. augusztus 26., 10:40 , 763. szám

„Nemrég vásároltam egy telket. Az ügyintézés során különös gondot fordítottam arra, hogy minden a legnagyobb rendben legyen, minden jogszabályt betartsunk, még ügyvédet is fogadtam e célból. A közjegyző szintén ellenőrizte a papírokat, minden a jogszabályoknak megfelelő volt. Mégis, amikor később szerettem volna kerítést emelni a telek egyik oldalán, a szomszédaim ezt kategorikusan megtiltották, azzal indokolva döntésüket, hogy szerintük a telek előző tulajdonosa még 1999-ben törvénytelenül privatizálta a szóban forgó földterületet. Végeredményben tehát vettem egy földrészleget, mégsem vagyok a teljes értékű tulajdonosa, hiszen a szomszéd azzal fenyeget, hogy ha megépítem a kerítést, ha nem toljuk beljebb a telekhatárt az én területemre, akkor ő beperel, és a bíróság megsemmisíti a tulajdonjogomat a szabálytalan privatizáció miatt. Kérem, adjon tanácsot: mit tehetek?”

– Szomszédainak elvileg alkotmányos joga a bírósághoz fordulni. Ám az Alkotmány (41. paragrafus) azt is kimondja, hogy a tulajdonhoz való jog sérthetetlen. Még ha a bíróság kimondja is, hogy annak idején a privatizáció szabálytalan volt, ez nem szünteti meg automatikusan az ön tulajdonjogát.

Sokkal valószínűbb, hogy perrel fenyegetőzve próbálnak meg önre ijeszteni, megakadályozni, hogy fejlesztéseket hajtson végre, építsen a telkén. Előfordul például, hogy perekkel, hivatali eljárásokkal igyekeznek megakadályozni egy beruházás végrehajtását az ellenérdekeltek. Ha azután a végeérhetetlen hivatali huzavonáktól elrettenő telektulajdonos eláll a beruházástól, s megpróbálja eladni a számára így hasznavehetetlenné vált telket, ők lesznek az elsők, akik vételi ajánlatot tesznek rá.

Az ön szempontjából azonban pillanatnyilag sokkal nagyobb gond, hogy szomszédai hozzájárulása nélkül miként tudja megépíteni a kerítését. A szomszédainak az ön által elképzelt kerítés ellen az lehet az egyetlen érvük, hogy megépítése abban az adott formában valamiképpen korlátozná őket saját földrészlegükkel összefüggő jogaik gyakorlásában. Ezt azonban bizonyítaniuk kell a helyi önkormányzat illetékes szerve előtt. Amennyiben úgy látja, hogy az önkormányzat nem tud, vagy valamilyen oknál fogva nem akar állást foglalni ebben a kérdésben, forduljon a bírósághoz, amely keresete nyomán arról fog dönteni, jogosan korlátozzák-e önt földtulajdona használatában azzal, hogy hátráltatják a kerítés megépítését.

hk