Az Önsegítés mégis marad a koalícióban
Az Önsegítés (Szamopomics) párt frakciója egyelőre nem hagyja el a parlamenti koalíciót. Az Ukrajinszka Pravda jelentése szerint ezt Roman Szemenuha képviselő jelentette be Facebook-oldalán.
„Hosszú vita után az Önsegítés frakciója úgy határozott, hogy most folytatja a munkát a parlamenti koalícióban. Folytatja, mert a koalícióban még rejlenek lehetőségek, folytatja, hogy a hatalom ne süllyedjen a bitorlásig. Azonban felül kell vizsgálni a koalíciós partnerek viszonyát, hogy tényleges partnerek lehessenek” – írta a képviselő.
„Azonnal meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy azoknak az embereknek a szavazatait használják fel, akik másfél évvel ezelőtt, elfogadva a január 16-i diktátori törvényeket, káoszba taszították az országot” – közölte Szemenuha.
Szavai szerint arról van szó, hogy a résztvevő frakcióknak teljesíteniük kell a koalíciós megállapodást.
„Vissza kell térni végre a koalíciós megállapodás teljesítéséhez. Ellenkező esetben a koalíciónak nincs semmi értelme” – mutatott rá.
Az Ukrajinszka Pravda emlékeztet, hogy kedden Oleh Ljasko bejelentette, a Radikális Párt frakciója ellenzékbe vonul, s visszahívta a kormányból miniszterelnök-helyettesüket, Oleh Voscsevszkijt.
A koalíciós megállapodás értelmében, ha egy frakció kilépésekor a koalícióhoz tartozó képviselők száma nem süllyed az Alkotmány által megállapított szint alá, a koalíció nem szűnik meg, folytatja tevékenységét.
(pravda.com.ua/Kárpátalja)