Vendégmunkások – Oroszországban, Csehországban

Akiket a munka hónapokra elszakít szeretteiktől…

Ukrajnát „állatorvosi lóként” tanulmányozhatják a leendő politológusok és közgazdászok: miként nem szabad országot vezetni, és hogyan nem lehet nemzetgazdaságot fejleszteni. Az immár huszonnégy éve tartó, államépítésnek gúnyolt szerencsétlenkedés „áldásos eredményeként” Kárpátalja magyar és nem magyar lakóinak zöme egy bizonyos kétéltű bizonyos testrésze alatti életszínvonalon él – pontosabban: létezik. A harmadik világbeli szintű vegetálás helyett sokan csak úgy tudnak európai emberhez méltó módon élni, ha vendégmunkásokként, messze földön keresik meg a szükséges anyagiakat.

– Még a kolhozi időkben gépkezelőként dolgoztam a helybeli kollektív gazdaságban, majd a mezőgazdasági nagyüzem felbomlása után földrészleget igényeltem, és gazdálkodni próbáltam – emlékezik vissza a salánki Elek Bálint. – Zöldségféléket. termesztettünk eladásra, de épphogy megéltünk. Aztán tizennégy évvel ezelőtt, a sógorom ajánlatára, megpróbálkoztam az oroszországi vendégmunkával, a már gyakorlott építőmunkásoktól ellestem a kőművesség, a falfestés, a csempézés, a falburkolás mesterségbeli fogásait, majd jó viszonyt építettem ki egy vállalkozóval, s immár brigádvezetőként dolgozom: milliomosok villáit építjük Moszkvában, illetve az orosz főváros környékén. Minden munka felvállalása előtt szervezek itthon egy 10-15 fős brigádot, két és fél, három hónapig dolgozunk a messzi távolban, majd hazajövünk, 2-3 hétig itthon tartózkodom, azután szervezek egy új, 10-15 fős brigádot, és újabb két és fél, három hónapra búcsút kell intenem a családomnak…

– Hogyan biztosítják a szállásukat, az étkezésüket, milyenek az oroszországi élelmiszerárak, és mennyit keresnek az építkezéseken?

– Az elhelyezésünket a munkát megrendelő orosz vállalkozó biztosítja. Vagy komfortos lakókocsiban, vagy – ha belsőépítészeti munkálatokat végzünk – a félkész villákban lakunk, s a rezsiköltségeket is a munkaadónk állja. Megjegyezném: óriási különbség van az ottani alacsony és az itthoni, horribilisan magas gázdíj között… A kosztpénzt is a vállalkozótól kapjuk, 6000 rubelt a hónap elején, amit később sem vonnak le a munkabérünkből, s mi magunk sütünk-főzünk, mert nem bírjuk az orosz konyhát. Az élelmiszerárak? A zöldség és a gyümölcs olcsóbb, a tej, illetve a disznóhús egy cseppet drágább, mint itthon, a többi húsféle, valamint a krumpli ára pedig itt is, ott is azonos szinten mozog. Ami pedig a fizetésünket illeti, 800, 900, ezer dollárt kapunk egy hónapra.

– Miként birkóznak meg az otthonuktól, a családjuktól való két és fél, három hónapos elszakítottsággal?

– Mindennap telefonon vagy interneten tartjuk a kapcsolatot a családtagjainkkal. Senkinek sem könnyű, persze, elviselni a távollétet, de hogyan tartanám el az enyéimet egy itteni, párezer hrivnyás fizetésből?... Csak úgy tudtam magasabb életszínvonalat biztosítani a családomnak, hogy kétezer kilométerre vállaltam munkát. Így fel tudtam építeni egy új házat, tudtam vásárolni új bútorokat, valamint egy új Ladát, ugyanakkor a két, már felnőtt, a családi fészekből kiröppent lányunk, valamint a kisfiunk úgy nőtt, úgy nő fel, hogy alig láttam, illetve látom őket…

– Nagyon nehéz asszonyként, csak a kisfiunk segítségével elvégezni minden itthoni munkát, és még nehezebb úgy leélnem az életemet, hogy szinte távházasságban élek a férjemmel – veszi át a szót a feleség, Elek Tatjana. – De sajnos, nincs más megoldás az anyagi problémáinkra, mint hogy vállaljuk az elszakítottságot…

– Korábban több helyen is dolgoztam: az egykori Beregszászi Műszergyárban, a hajdani Tiszaújlaki Aszfaltbetongyárban, majd kitanultam a cipészmesterséget, nyitottam egy műhelyt, s ott javítottam a lábbeliket, de 1997-ben be kellett zárnom, mert már nem volt jövedelmező a susztermunka – emlékezik vissza a tiszaújlaki Bencze Sándor. – Azután a határból éltem, a feleségem meg mezőgazdasági idénymunkákat vállalt Magyarországon. Két éve pedig Csehországba járok vendégmunkásként, építkezésekre, kőművesként dolgozom, muszáj volt elsajátítanom ezt az újabb szakmát… Százkoronás órabérekért dolgozunk a különböző építkezéseken, és tíz-tizenegy órás a munkanap. Szombaton is dolgozunk, míg vasárnap, aki pluszmunkát vállal, dolgozik, aki viszont pihenni vágyik, pihenhet… Egy helybeli vállalkozó fuvaroz minket Csehországba a mikrobuszával, 70-80 dollárt kell fizetni az odafelé való útért, ugyanannyit a hazautazásért, ott pedig munkásszállóban vagy albérletben szállásolnak el minket, napi 100 koronát kell fizetni a szállásért, és az élelmiszereket is a keresetünkből kell megvásárolnunk. Évi egy hónapot dolgozom Csehországban, de így is annyit keresek, mint a most a Tiszaújlaki Cipőgyárban dolgozó, havi 4000 hrivnyát kereső feleségem egy év alatt…

– Milyenek az ottani árak?

– A cigaretta drága, egy csomag két dollárba kerül, és a szeszes italok is drágábbak, mint nálunk, de amúgy minden élelmiszer olcsóbb, mint itthon. A bérek pedig…

– Csehországban akkora az átlagfizetés, mintha egy ukrajnai átlagember 17-20 ezer hrivnyát keresne havonta, nem 3-4 ezret, mint a legtöbb itteni átlagpolgár – veszi át a szót a Bencze Sándorhoz betérő, ugyancsak tiszaújlaki Egry József. – Az idén mentem először Csehországba mint vendégmunkás, és négy hónapot dolgoztam segédmunkásként az útépítéseken, csehekkel, illetve szlovák és macedón vendégmunkásokkal együtt. Az ottani útépítő céggel szerződésben lévő tiszaújlaki mikrobusz-tulajdonos hozott-vitt minket, nem kellett fizetnünk a fuvarért. A cég egy szállodában helyezett el minket, s napi 150 koronát tett ki a szállásdíjunk, amit a munkálatok elvégzése után vontak le a munkabérünkből. A kosztolásra előleget kaptunk, ezer koronát egy hétre, ebből vásároltuk meg az élelmiszereket, magunk sütöttünk, főztünk, majd a munkálatok elvégzése után a kosztpénzt is levonták a bérünkből. De így is tisztán megkerestem havi 700 dollárt.

– Útközben, illetve útépítés közben milyeneknek látta a csehországi utakat, s csehekkel érintkezve, miként tudná összehasonlítani egy ukrajnai és egy ottani átlagember életszínvonalát?

– Ami a két ország útviszonyait illeti: ég és föld a különbség – Csehország javára. Az ottani átlagemberek pedig minimum ötször jobban élnek, mint mi…

Mit fűzhet még hozzá mindehhez az újságíró? Az elmúlt huszonnégy év alatt és most is pocsékul kormányzott Ukrajna százezer fényévnyi távolságra van nemcsak a fejlett Nyugattól, de az attól fejletlenebb, ám fejlődő (!) Kelet-Közép-Európától (a volt szocialista blokk európai országaitól), sőt a kelet-európai Oroszországtól is. Az utóbbi államok a Nyugathoz hasonlóan lakhatóak – a környező országoktól is irtózatosan leszakadt Ukrajna egyre kevésbé. Mire volt jó nekünk az elmúlt csaknem negyedszázad? Az átlagember számára semmire sem. Az államot és lakosságát hosszú, kitartó munkával a szakadék szélére kormányozták, a rezsiköltségek idei, horribilis mértékű megemelésével pedig rúgtak még egy jó nagyot a nép oldalába. És most repülünk… A határokon túli vendégmunka szinte az egyetlen lehetőség arra, hogy az átlagpolgár emberhez méltó életet teremtsen saját maga és övéi számára, és elkerülje az elszegényedést. Ám a családtól való többhavi elszakítottsággal nagy árat kell fizetni érte. Döntse el az olvasó, megéri-e…

Lajos Mihály