Az Oktatási Minisztérium bezárja a kisiskolákat

2015. szeptember 4., 19:10 , 765. szám

A kisiskolák megszüntetését maga a tárcavezető, Szerhij Kvit jelentette be a kormányhoz intézett kérdések órájában a parlamentben – jelentette az UNIAN hírügynökség pénteken.

„Nem tervezzük a kisiskolák fenntartását, mivel semmiféle oktatásminőséget nem tudnak biztosítani a tanulók számára” – közölte a miniszter.

Szerhij Kvit szavai szerint egy ilyen iskolában egyetlen tanuló éves felkészítésének költsége meghaladja az 50 ezer hrivnyát. „Ez nem normális” – tette hozzá.

Ugyanakkor a tárcavezető hangoztatta, hogy minden faluban megmarad az elemi iskola, tehát az 1–5. osztályos képzés, s csak a felsőbb osztályok lesznek „optimalizálva”.

Ezen kívül Szerhij Kvit közölte, hogy a költségvetés jövőre iskolai fizika, kémia és biológia szaktantermek beszerzésére is előirányoz forrásokat. 

(unian.ua/Kárpátalja)