Együtt Kárpátaljáért – hat határon át

Hidvégi-Üstös Pál ismét értünk futott

2015. szeptember 9., 11:03 , 765. szám

„Együtt Kárpátaljáért – hat határon át” mottóval indult útjára szeptember 3-án Hidvégi-Üstös Pál, a kiváló sportember, a Tisza nagykövetének programja, a több száz kilométert felölelő futás, amellyel rá szeretne mutatni a magyar–ukrán határ könnyű átjárhatóságának fontosságára, illetve a Kárpátalján honoló békére, valamint a vidék egyedi kincseire, látnivalóira. Elmondása szerint szeretné felhívni a magyarországi nemzettársak figyelmét arra, hogy a legjobban úgy segíthetnek Kárpátalján, ha idelátogatnak, itt töltenek egy kis időt, fellendítik a helyi idegenforgalmat. Hidvégi-Üstös Pál Takár Károly „Katyó” aknaszlatinai ultrasportolóval együtt talpalta végig a teljes ukrán–magyar határszakaszt, így az útvonaluk valóban „cikcakkosnak” mondható.

Szeptember 3-án reggel fél nyolckor egy kis csoport várakozott Nagyhódos–Nagypalád (Magyarország–Ukrajna) zöldhatáránál. Az említett két települést ezen a határszakaszon egy régi szögesdrótkerítés és egy zöld, rácsos vaskapu választja el egymástól, amely most a csoport előtt nyitva állt. A két ország kicsiny határszakasza fölött ideiglenesen öt határőr őrködött. Őrizni és ellenőrizni jöttek. A nyitott kapu előtt 11 futásra kész iskolás diák állt Magyarország, Nagypalád és Ukrajna zászlaival. A fiatalok nem egyedül érkeztek. Elkísérte őket Sőtér Géza, a Nagypaládi Móricz Zsigmond Középiskola igazgatója, Illés Katalin, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Nagypaládi Alapszervezetének elnök asszonya, valamint Nagy Ignác beregszászi vezető konzul.

Ez a kis csoport várta Hidvégi-Üstös Pált és Takár Károly „Katyót”, hogy az üdvözlés után egy darabon elkísérjék őket, ki futva, ki gépkocsiban azon a hosszú és fárasztó távon, amit Kárpátaljáért tettek meg és futottak le a rákövetkező napokban. A Tisza nagykövete a határvonalra érkezésekor egy rövid üdvözlőbeszédben köszönte meg az ukrán hatóságoknak és Ukrajnának az együttműködést, és hogy lehetővé tették azt, hogy rövid időre megnyíljon a nagypaládi ukrán–magyar zöldhatár, illetve köszönetet mondott Volodimir Csubirkónak is, aki elvállalta az Együtt Kárpátaljáért program fővédnökségét. Pár fotó és kézfogás után Hidvégi-Üstös Pál elindult 11 fiatal nagypaládi társával a poros, köves földúton Nagypalád felé, ahol a falu Kossuth-szobránál várta őket Barta József, a KMKSZ alelnöke, Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke.

A KMKSZ alelnöke köszöntésképpen pár szóban bemutatta a szobor mellett összegyűlt nagypaládiaknak Hidvégi-Üstös Pált. Barta József elmondta, hogy a „cikcakkban futás”, ha szimbolikusan is, de „hozzávarrja” Kárpátalját Magyarországhoz, amit azért kell üdvözölni és értékelni, mert jelenleg a magyar kormány nemzeti stratégiájának a célja, hogy a magyar nemzetet újra egyesítse. Ezt a kormány és persze Hidvégi-Üstös Pál sem határrevízióval szeretné elérni, hanem a határokon átnyúló kapcsolatok megerősítésével és a határok átjárhatóságának megkönnyítésével. Ennek a KMKSZ alelnöke szerint két útja van, az egyik a határátkelőhelyeken felgyorsított, egyszerűsített  határátkelés, a másik pedig az új határátkelőhelyek létrehozása. Hidvégi-Üstös Pál programja, futása ezt a stratégiát, ezt az egyszerre szimbolikus és megfogható gesztust szemlélteti és formálja meg, hiszen áthalad mind a hat magyar–ukrán átkelőhelyen és barátokat szerez Kárpátalján.

A Tisza nagykövete legutóbb július 2-án Együtt Kárpátaljáért Rákóczi nyomában címmel Kőszegről indulva futott 800 km-t egészen Kárpátaljáig, akkor a cél a KMKSZ által hagyományosan megrendezésre kerülő Turul-ünnepség volt.

A sportoló, miután átkelt az összes ukrán–magyar határátkelőhelyen, szeptember 10-éig egy hétnapos nonstop futást tervez, ami minimum 1700 kilométeres távot jelent, de szeretne 1900-at is lefutni.

Hidvégi-Üstös Pál elmondása szerint az Együtt Kárpátaljáért futóprogramhoz többen társulnak. Vásárosnaményből 50 diák csatlakozik majd, illetve számos Szabolcs megyei település is jelezte a részvételét. A sportoló elmondta, hogy tapasztalata szerint a sport kapukat nyit. Ázsiai, afrikai útjai során mindenhol szeretettel fogadták, nem ütközött akadályokba, így a sport nyelvén próbálja eljuttatni üzenetét az emberekhez.

A teljesítménye és tűrőképessége kapcsán a sportoló elmondta, hogy az ilyen extrém távok teljesítéséhez legalább 8-10 év aktív edzésre van szükség.

A sportoló azt is elmondta, hogy programsorozatával fel szeretné hívni a figyelmet a határok könnyű átjárhatóságának fontosságára, a békés együttélés szükségességére, hiszen Kárpátalja lakosságát különböző nemzetiségű emberek alkotják, akik több száz éven keresztül békében éltek egymással, és továbbra is ezt a „hagyományt” szeretnék követni. A sportoló azt az üzenetet szeretné eljuttatni a magyar társadalom számára, hogy látogassanak el Kárpátaljára, jöjjenek ide nyaralni, túrázni, evezzenek a Tiszán, tapasztalják meg, milyen a kárpátaljai falusi vendéglátás. Mint elmondta: „Ez a legfontosabb számomra! Béke, szeretet van Kárpátalján, fantasztikus volt átjönni Nagyhódosról Nagypaládra az ideiglenesen megnyitott határátkelőn.”

A „cikcakk-futás” fináléja, Kárpátalja  szimbolikus Magyarországhoz „varrásának” vége Záhonyban volt, ahol a közvetlenül a határ előtt felállított reklámkapunál egy kis ünnepséggel a hétnapos nonstop futás vette kezdetét, amelynek végeztével a Control-X Medical Kft. egy 20 ezer euró értékű röntgengépet adományozott a beregszászi kórháznak. Az ünnepségen jelen volt Helmeczi László, Záhony polgármestere, valamint Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, aki megköszönte a kft. roppant jelentős és nagylelkű adományát. Vida László ungvári magyar konzul és Volodimir Csubirko, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke az ünnepséget megelőzően csatlakozott Hidvégi-Üstös Pálékhoz egy rövidebb táv lefutásának erejéig, amelynek célja a záhonyi határállomás volt. Volidimir Csubirko a rendezvénnyel kapcsolatban elmondta:. „Nagyon nagyra becsülöm, amit Pál és Katyó tesz, hogy már évek óta kiáll, küzd a Tisza völgyéért, és ugyanúgy harcol minden itt lakó népért, azért, hogy békében éljenek, munkálkodjanak együtt a térség fejlődéséért. Nagyon felbosszantott, amikor arról olvastam, hogy szélsőségesek revizionista felhangokkal illették ezt a tiszta küzdelmet, segélykiáltást Kárpátaljáért. Azonnal úgy döntöttem, hogy a program mellé állok, együtt futok be a sportolókkal Záhonyba és fővédnökséget vállalok a program felett.”

Hidvégi-Üstös Pál 7 napos megállás nélküli futásához szeptember 10-éig bárki csatlakozhatott hosszabb vagy rövidebb távon. Ő és Takár Károly erőfeszítése valóban, érezhetően, láthatóan összefűzi vidékünket anyaországunkkal. Remélhetőleg magyarországi nemzettestvéreink is megkapják üzenetüket: Kárpátalján békesség és szeretet van, jöjjenek és látogassanak meg minket akár futva, akár sétálva, kettő vagy négy keréken, csak jöjjenek, és ismerjék meg otthonunkat, Kárpátalját.

RSZ