Megadóztatnának minden lakóházat és lakást

2015. szeptember 9., 11:33 , 765. szám

Az adórendszer reformjának keretében a Pénzügyminisztérium javasolja, változtassák meg az ingatlanok megadóztatásának rendszerét, s vessenek ki adót minden lakóházra és lakásra, valamint az ipari objektumokra és raktárépületekre is. A Dzerkalo Tizsnya hetilap internetes változata ezt az Adótörvénykönyvnek a Pénzügyminisztérium által nyilvánosságra hozott tervezetére hivatkozva közölte.

A tervezet értelmében a 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű lakásokra és az 500 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakóingatlanokra 25 ezer hrivnya fix összegű adót vetnének ki. A kisebb alapterületű lakóingatlanok esetében a tárca négyzetméterenként a minimálbér 0–3 százalékának megfelelő adó kivetését javasolja az önkormányzatoknak.

Emellett a Pénzügyminisztérium arra is javaslatot tett, hogy fosszák meg adókedvezményüktől az ipari objektumok és raktárépületek tulajdonosait. Az adó mértéke esetükben is a minimálbér legfeljebb 3 százaléka lenne négyzetméterenként.

(zn.ua/Kárpátalja)